Kiemelt hírek
Gyárfás Tamást 7 év fegyházra, Portik Tamást életfogytiglanra ítélte a bíróság
Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fenyő-gyilkosság miatt csütörtökön első fokon a Fővárosi Törvényszék.
Gyárfás Tamás médiavállalkozó-sportvezetőt, egykori tévés producert bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, míg a másodrendű vádlottat, Portik Tamást felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek a Fenyő-gyilkosság ügyében. Mindkét vádlottat tíz évre eltiltották a közügyektől.
A 74 éves Gyárfás Tamás legkorábban a hétéves büntetés kitöltésének négyötöde után, tehát 2029 második felében helyezhető feltételesen szabadlábra, míg a most 56 éves Portik Tamás legkorábban húsz év múlva, azaz 2044-ben szabadulhat feltételesen.
Az ítélet szerint Gyárfás Tamás megbízta az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Portik Tamás megszervezte a gyilkosságot, felbérelte a feladatra az azóta számos akkori, alvilági leszámolás ügyében már szintén jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohácot, aki 1998. február 11-én hajtotta végre a merényletet.
A Fenyő-gyilkosság története
A Fenyő-gyilkosság néven elhíresült eset egy merénylet volt, amit Fenyő János médiavállalkozó ellen követtek el Budapest II. kerületében, a Margit körút és a Margit utca sarkán 1998. február 11-én. A gyilkosságot gépfegyverrel követték el, a támadásban Fenyő a helyszínen életét vesztette, az eset pedig az 1990-es évek végén Magyarországon zajló „maffiaháború” egyik legismertebb gyilkossága lett.
Mint arra sokan máig emlékeznek a korabeli híradásokból, 1998. február 11-én, nem sokkal este fél hat után Fenyő autójával egy piros lámpánál várakozott a budapesti Margit körút és Margit utca sarkán. Éppen egyik barátnőjével beszélt telefonon, amikor egy ismeretlen fegyveres férfi a mögötte haladó autóból kiugrott, és a kezében lévő Agram 2000 típusú, hangtompítóval felszerelt géppisztolyból az anyósülés felőli ablakon keresztül mintegy 20-25 lövést adott le közvetlen közelről a vállalkozóra, aki a helyszínen meghalt. Az elkövető ezután futva távozott a helyszínről.
A rendőrség forró nyomon indulhatott el, az elkövetéskor használt gépfegyvert és ruhákat nem sokkal később egy kapualjban megtalálták.
A gépkocsit, amit használtak, két hónappal később, áprilisban találta meg a rendőrség, ebben újabb bizonyítékokat sikerült rögzíteniük. A nyomozás az elmúlt évtizedek alatt többször is megakadt, mígnem négy év után, 2002. február 5-én lezárták. Kovács Lajos rendőr nyomozó akkor azt mondta, nagyon közel jutottak a megbízóhoz, de bizonyítékuk nem volt.
Gyárfás Tamás, mint a gyilkosság lehetséges felbujtója már a nyomozás elején szóba került, ugyanis közismerten haragos viszonyt ápolt Fenyő Jánossal. Ám csak az elkövetés után 15 évvel, 2013-ra jutott el a rendőrség oda, hogy meg tudta nevezni gyanúsítottjait, azaz egyebek mellett az Aranykéz utcai robbantással is gyanúsított Jozef Roháčot és társait. Roháč DNS-ét csak 2011-ben azonosították az eldobált ruhákon és a fegyveren.
A gyanúsítás szerint a gyilkosságot ismeretlen személy megbízásából követték el, előre megfontoltan, miután feltérképezték Fenyő szokásait, és megtervezték a támadás ideálisnak vélt helyét és módját.
2017-ben Roháč másodfokon jogerősen életfogytiglant kapott Fenyő meggyilkolásáért. 2018. március 22-én a rendőrség emberölésre való felbujtással gyanúsítottként hallgatta ki Portik Tamást a gyilkossággal kapcsolatban. A következő hónapban a rendőrség már Gyárfás Tamás ajtaján kopogtatott és előállította és emberölésre való felbujtással gyanúsítva. Sajtóértesülés szerint a gyanúsítás alapja egy hangfelvétel, melyen Gyárfás Portik Tamással beszélget a később Jozef Roháč által meggyilkolt Fenyő Jánosról. Egy 512 perces hangfelvételről van szó, amelyet a mindenhová diktafonnal járó Portik Tamás vett fel.
Gyárfás Tamás a kihallgatás során mindenre kiterjedő vallomást tett, tagadta a terhére rótt cselekményt, és panaszt jelentett be a gyanúsítás, valamint az őrizetbe vétel ellen, ám ezt a Fővárosi Főügyészség elutasította. Ekkor már szorult a hurok és 2019. július 30-án Gyárfást felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével helyezték vád alá. Nem sokkal később vádat emeltek Ihász Sándor főügyész ellen is, akit azzal gyanúsítanak, hogy bizonyítékokat tartott vissza, amelyek a büntetőügyben Gyárfás ellen szólnak.
Az első fokú ítéletet ma hozta meg a Fővárosi Törvényszék első fokon: Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fenyő-gyilkosság miatt.
(Kiemelt képünk forrása: Pesti Hírlap arhív)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója