Kiemelt hírek
Komfortugrást hajtott végre a Déli pályaudvar
A régi Bisztró átalakításával a családok számára is könnyen használható wc áll az utasok rendelkezésére.
Bár Putyin bidéjének árát meg sem közelíti, jelentős beruházást hajtott végre a MÁV a Déli pályaudvaron. 279 milliós költségvetésből új wc-t hoztak létre az utasok számára. Az utasmosdó február 7-én reggel nyitott meg, és mostantól a váróterem nyitvatartási ideje alatt, azaz hétfőtől-péntekig 0:00–0:55 és 2:40–24:00 óra között, hétvégén pedig éjjel-nappal az utasok rendelkezésére áll. A mosdóhasználat 300 forintba kerül, és készpénz mellett márciustól már a bankkártyás fizetési lehetőség is biztosított lesz.
Az új wc modern, korszerű és fizetni kell a használatáért
Az utasváró felől leválasztott folyosón keresztül lehet megközelíteni az új, tágas, összesen 85 négyzetméter alapterületű mosdóhelyiséget. Az automatán nyíló üvegajtó melletti előterében 24 rekeszes csomagtároló-szekrényt építettek be, továbbá innen nyílik a családi és akadálymentes mosdó is. Ebben a lehajtható pelenkázó mellett egy gyerekülőke és egy kisebb méretű, alacsonyabbra felszerelt wc is szolgálja a kisgyermekkel utazók komforját. Az előtérből két oldalon forgóvillás beléptetőkapun keresztül érhető el a hatfülkés női és a háromfülkés és három piszoárral felszerelt férfi illemhely.
Az új utasmosdót a MÁV saját forrásból, nettó 279 millió forintból valósította meg, az építkezés négy hónapig tartott. A régi Bisztró – már régóta kihasználatlan – területét hasznosították így újra. A kivitelezés során különös gondot fordítottak a köröket ábrázoló színes mázas csempeburkolat bontására, mely Blaski János, Munkácsy-díjas festőművész és Miskei László festőművész alkotása. A csempék óvatos bontását restaurátori eszközökkel, Nagy Gábor László restaurátor művész felügyelete mellett végezték el. A lebontott örökségvédelmi érték ideiglenesen, megfelelően védett helyen tárolva várja a mielőbbi visszaépítést. Addig is a mosdóba vezető folyosón kihelyezett fotókon köszön vissza a korabeli csempeburkolat, így idézve meg a régi Bisztró korabeli hangulatát.
Megújulnak a pályaudvarok
Nem csak a Déli pályaudvar fejlesztésébe fogott a MÁV, az elmúlt években a Nyugati pályaudvar is jelentős felújításon esett át. A Nyugati pályaudvar utascsarnokának és homlokzatának felújítása több ütemben zajlott, az elmúlt években számos részlet kapta vissza eredeti arculatát, a Teréz körúti homlokzat megújítása januárban fejeződött be teljeskörűen.
A MÁV korábbi közleménye szerint a keresztaluljáró és a lift kivitelezése a MÁV beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
(Kiemelt képünk: A megújult illemhely a Déli pályaudvaron. Fotó: MÁV Csoport)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója