Kiemelt hírek
Ausztrál írót ítéltek halálra Kínában
A kínai kormányt kritizáló írásai miatt is ismert Yang Hengjun író már a börtönben sem részesült humánus bánásmódban.
Halálbüntetésre ítélték Yang Hengjun ausztrál demokráciapárti írót Pekingben, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették – közölte az ausztrál külügyminisztérium. Az író 2019-ben került őrizetbe Kínában kémkedés vádjával. Penny Wong ausztrál külügyminiszter kijelentette, hogy a szövetségi kormány értesülése szerint amennyiben Yang két évig nem követ el semmilyen súlyosabb bűncselekményt, a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatják.
„Ez borzalmas hír Dr. Yang, a családja és azok számára, akik támogatták őt” – mondta Wong, és együttérzését fejezte ki Yang családjának.
Yang még hat hónappal ezelőtt arról számolt be az újságíróknak, hogy vesecisztától szenved, és fél, hogy meghal a börtönben.
„Folyamatosan követeltük, hogy Dr. Yang méltányos és igazságos eljárásban és a minimálisan elvárható humánus bánásmódban részesülhessen, összhangban a nemzetközi normákkal és Kína jogi kötelezettségeivel” – jelentette ki Wong, hozzátéve: Yang érdekeit és jólétét szem előtt tartva küzdeni fognak a megfelelő egyészségügyi ellátásáért és a családja számára a konzuli segítségért.
„Évekig tartó önkényes fogva tartás, kínzással kapcsolatos vádak, zárt és tisztességtelen tárgyalás után a saját választott ügyvédeihez való hozzáférés nélkül – egy ilyen súlyos büntetés riasztó”
– mondta Penny Wong.
Wong azt nem említette, hogy az ügy milyen hatással lehet az ausztrál-kínai kapcsolatokra, de hangsúlyozta; továbbra is kiállnak Yang jogaiért.
Yang Hengjun letartóztatása előtt rendszeresen posztolt a kínai kormányt kritizáló szatirikus kommentárokat közel 130 000 követőjének a korábban Twitter néven ismert X-en. Egy sor kémregényt is írt. Bár rendelkezik ausztrál állampolgársággal, ideje nagy részét az Egyesült Államokban töltötte eddig, ahol a New York-i Columbia Egyetem vendégprofesszora volt.
A CNN azt írta, nem ez az első eset, hogy a nemzetbiztonsági ügyekbe keveredett ausztrálok sorsa feszültséget vált ki Peking és Canberra között. Tavaly októberben az ausztrál televíziós műsorvezetőt, Cseng Lei-t Kína szabadon engedte, de csak több mint három évvel azután, hogy kémkedés vádjával őrizetbe vették. Csenget, a CGTN kínai állami műsorszolgáltató egykori vezetőjét és kétgyermekes anyát azzal vádolták, hogy illegálisan szolgáltatott államtitkokat a tengerentúlon.
Peking többszöri kérésre sem nem fedte fel a Cheng elleni vádak részleteit a hároméves fogva tartása alatt, és a kínai bíróság többször is késleltette az ítélet meghozatalát.
(Kiemelt kép: Yang Hengjun kínai-ausztrál író előadáson vesz részt a Pekingi Technológiai Intézetben Pekingben, Kínában, 2010. november 18-án. Fotó: Zhan min / Imaginechina / Imaginechina via AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója