Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Több mint 300 ezer üres nemzeti konzultációt gyűjtött össze az Egységes Diákfront és az aHang

Létrehozva:

A cél egymillió üres nemzeti konzultációs ív összegyűjtése.

Péntekig több mint 300 ezer üres nemzeti konzultációs ívet gyűjtött össze az Egységes Diákfront és az aHang – mondta a Telexnek Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront képviselője. A cél egymillió üres konzultációs ív összegyűjtése. A szervezők szerint egy üres lap egy szavazat a diákok és a tanárok mellett. A gyűjtés január 31-ig tart.

„Az egymilliós cél nem biztos, hogy reális, de több mint tízezer aktivista vesz részt a kampányban, több mint 800 helyszínen lehet leadni az íveket, ez önmagában hatalmas teljesítmény” – mondta Perlaki-Borsos. Ráadásul a 300 ezer összegyűjtött ívnél a valóságban több lehet már, mert a leadó pontok nagy részéből nem jöttek még vissza a konzultációk. Illetve több párt segít a gyűjtésben, ők is a végén fogják összesíteni a számaikat. Perlaki-Borsos információ szerint az MSZP-nél körülbelül 40 ezer konzultáció van, szerinte a többi pártnál is ennyi vagy kicsit kevesebb lehet.

A nemzeti konzultációs ívekkel az oktatás helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet

A kampány lezárása után az üres ívekkel egy roadshow keretében országjárásba kezdenek, ahol helyi fórumokon beszélnek az oktatás helyzetéről. Perlaki-Borsos azt is mondta, hogy elkezdtek kidolgozni egy fővárosi választási programot, ami a zöld problémákra és a diákságot, fiatalságot érintő kérdésekre fókuszál. Ezt oda fogják adni az önkormányzati választáson a főpolgármester-jelölteknek, és azt a jelöltet fogják támogatni, aki ezt elfogadja.

Nem ez az első akciójuk

Az Egységes Diákfrontnak nem ez az első akciója, amelyet azért szervez, hogy kiálljon a pedagógusok mellett. A 7IGEN-es alternatív népszavazást is ők még tavaly júniusban nyújtották be az oktatásról szóló népszavazási kezdeményezésüket. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) akkor egyik kérdést sem hitelesítette, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pedig mindegyik kérdést különböző indokkal dobta vissza. Miután júniusban az NVB elkaszálta a hivatalos népszavazási kezdeményezést, az aHang és az EDF úgy döntött: ők maguk tartanak alternatív népszavazást, bár tisztában voltak azzal, hogy a kezdeményezésnek ilyen módon jogi érvényt nem tudnak szerezni, így a céljuk inkább az volt, hogy megmutassák, sok támogatója van az oktatási reformoknak. Végül összesen 114 941 szavazatot gyűjtöttek.

Korábbi közleményükben azt írták, hogy rendkívül fontosnak tartják nyomatékosítani, hogy „a kordonkormány nem emelte volna meg a pedagógus béreket, ha nem tüntettünk volna két éven keresztül”, ezért úgy gondolják, folytatniuk kell az akciók szervezését.

(Kiemelt képünk: Egységes Diákfront . Fotó: Grund  hivatalos Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink