Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Jöhetnek az iskolabezárások az önkormányzati választások után?

Létrehozva:

Lapinformációk szerint iskolabezárások jöhetnek a leszakadó térségekben, de csak az önkormányzati választás után.

„Struktúraátalakítás” munkacímen fut a kormányzatban egy iskolabezárásokról szóló tervezet, mely szerint a leszakadó térségekben élő gyerekek iskoláinak tucatjait záratnák be az önkormányzati választások után – írja a Hang.

Egy tucat iskolát zárnának be, olyanokat, ahol az osztályokban kevés a gyerekek száma 

Iskolabezárásokra készül az Orbán-kormány, de a kis létszámú, jellemzően leszakadó térségekben található intézményekre csak a június 9-ei önkormányzati választás után kerülne lakat – írja a Hvg360 kormányzati forrásra hivatkozva. Értesüléseik szerint mintegy 60 olyan iskolát zárnának be, amelyekben 7 fős vagy annál is kisebb létszámú osztályok vannak. A lap azt állítja, hogy a tervezett iskolabezárási hullám „racionalizálás” vagy „struktúraátalakítás” munkacímen fut a kormányzatban. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a hvg.hu kérdésére többek között azt mondta: „jogos felvetés, hogy az iskolai struktúrát kell-e alakítani vagy sem, de ez politikailag is érzékeny kérdéseket vet fel és számtalan más vonatkozása is van az ügynek”.

Kevesebb támogatást kap az iskola, ha nincs elég hátrányos helyzetű gyereke

A Belügymininsztérium tavaly 10 százalékkal csökkentette az évi költségvetési támogatás összegét azoknak az általános iskoláknak az esetében, amelyek több általános iskolával rendelkező településeken működnek, és ahol a hátrányos helyzetű tanulók aránya a törvény hatálybalépésének évében, valamint az azt követő évben indult tanév elején több mint 20 százalékponttal alacsonyabb, mint a meghatározott átlagos arány azon településen, ahol az általános iskola működik. „A köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről” címen futó törvényjavaslat a hátrányos helyzetű tanulók oktatási eredményeinek és a kompetenciafejlesztésének javításával, valamint az uniós feltételeknek való megfeleléssel indokolta az intézkedést a belügy. Az elfogadott döntésben az is szerepel, hogy ha a fenntartó átszervezésről dönt, akkor nyomon kell követnie, hogy az átszervezés után egyenletes-e a hátrányos helyzetű tanulók aránya és folyamatos-e a sajátos nevelési igényű tanulók ellátása.

Januártól az alsós tanítók is taníthatnak nyolcadik osztályos gyerekeket

Az új pedagógus életpályatörvény, más néven státusztörvény 2024. január 2-ától hatályos végrehajtási rendelete számos változást tartalmaz a tanárok és az óvodapedagógusok foglalkoztatási szabályaiban. Egyik ilyen változás az az, hogy az általános iskolák elsősorban alsó tagozatán dolgozó tanítói, azaz az 1-4. évfolyamon tanítók már a nyolcadik osztály végéig, azaz egészen az általános iskola befejezéséig beoszthatók tanári feladatokra.

(fotó: Dimény András)

Legnépszerűbb cikkeink