Kiemelt hírek

Karácsony Gergely szerint a Fidesz nem tud megfelelő főpolgármester-jelöltet indítani

Published

on

A főpolgármester szerint nincs a Fidesznek emblematikus figurája, akit elindíthatna a jövő évi önkormányzati választáson a főpolgármesteri címért. A Spirit FM Aktuál című műsorában a beszélgetés apropója a 3-as metró teljes szakaszának átadása volt.

Egy ekkora, működő rendszert felújítani a tűzvédelemtől kezdve a peronokon át az akadálymentesítésen keresztül, a több mint öt éven át tartó felújítás nagyon bonyolult, komplex beruházás volt, mondta Karácsony Gergely és kifejezte háláját a fővárosiak fél évtizedes türelméért.

Szóba került, hogy a magyar politikában szokatlan gesztusként az előző vezetésnek és a kormánynak is köszönetet mondott a munkálatokért.

A Spirit FM műsorában kérdésre válaszolva közölte, hogy „az ember sose azért tegye azt, amit helyesnek gondol, mert azt gondolja, hogy az élet azonnal jutalmazni fogja. Én ezt így tartom helyesnek, szerintem iszonyatosan sok kárt okozunk saját magunknak azzal, hogy a politikai vitáinkban a méltányosság minimumára sem vagyunk sokszor képesek. Lehet, hogy én is néha beleesek ebbe a hibába, én is részese vagyok annak a politikai folyamatnak, amiben egyre kevésbé találjuk meg egymásban a jó szándékot – még akkor se, amikor van. De én azt gondolom, hogy nekem főpolgármesterként különösen az a dolgom, hogy a város érdekében mindenkiben szövetségest keressek”.

Azt viszont csalódottan vette tudomásul, hogy az előző főpolgármester, Tarlós István távol maradt az ünnepléstől és csak egy levélben reagált az invitációra.

„Az a fajta hozzáállás, hogy a levélnek azt a részét, amiben ő kritikus hangot üt meg az akkor ellenzékével szemben, azt lehozza a Magyar Nemzet, azokat a mondatokat, amiben pedig elismeri az én és az én munkatársaim munkáját, azt meg nem”, ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „szétcsesszük ezt az országot, ahelyett, hogy a közös hazánkként szeretnénk”.

Megjegyezte, hogy a kormány bizonyos döntései miatt, amelyek rövidtávú pénzügyi problémákat eredményeztek, „nem fogjuk beáldozni a város jövőjét”.

Az ellenzék tevékenységéről megjegyezte, hogy az belülről tagolt, leginkább egymással versengenek. De hozzátette, hogy főpolgármesterként neki elsősorban nem ezzel kell foglalkoznia. Viszont fontosnak tartja az ellenzéki egység létrejöttét, ami nélkülözhetetlen, hogy Budapesten ne a kormánypárt nyerjen. A kérdésre, hogy vajon ki lesz Karácsony Gergely kormánypárti kihívója a 2024-es önkormányzati választáson, így felelt: „kis túlzással tök mindegy”. Véleménye szerint a Fidesznek nincs olyan emblematikus jelöltje, akit el tud indítani Budapesten.

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely interjú. Budapest, 2020. június 23. Fotó: Pozsonyi Roland / Pesti Hírlap)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version