Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Egymásnak esett a főváros tájépítésze és a VEKE elnöke

Létrehozva:

Nyilvános vita és fenyegetés a rakpart zöldítése miatt.

A rakpart zöldítése miatt a nyilvános vita fenyegetésig fajult  a főváros főtájépítésze és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke között – írja az Index.

Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze a közösségi médiában történelmi pillanatként jelentette be, hogy „a Jane Haining rakpart 1,5×1,5 méteres területén a rakparton szimbolikusan átadott egy új zöldfelületet a VaLyo csoport”. Erre reagálva azt írta Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke, hogy „elképzelni nem tudok annál nagyobb ostobaságot, mint amikor valaki megbontja a burkolatot, hogy vadvirágos élőhelyet létesítsen egy árvízveszélyes területen”.

Dorner Lajos azt írja továbbá a főépítésznek a Facebbok oldalán, hogy „az ott egy védmű, idióták. Leginkább a feljelentés lenne adekvát erre a műsorra. Kormányhivatal, katasztrófavédelem, hmmm? De ti még büszkék is vagytok rá. Őszinte elismerésem, ez tényleg Darwin-díjas. Tényleg történelmi pillanat, ekkora baromságot ugyanis még senki sem csinált. Meg szimbolikus is, a végtelen emberi hülyeség örök szimbóluma”.

Dorner Lajos ezt követően frissítette posztját azt állítva, hogy Bardóczi Sándor főtájépítész megfenyegette, hogy hangneme miatt kitiltja az oldaláról. Az egyesület elnöke felszólítja Bardóczi Sándort, hogy azonnal állítsák helyre a rakpartot.

(Kiemelt képünkön: a Jane Haining rakpart 1,5×1,5 méteres területén a rakparton szimbolikusan átadott egy új zöldfelületet a VaLyo csoport. Fotó forrása: Bardóczi Sándor főtájépítész Facebook oldala.)

Legnépszerűbb cikkeink