Magyarország
Vége a Hős utcának, a TEK új műveleti központja épül meg a nyomortelep helyén
A nem bontásra ítélt lakások forgalmi értékét felmérik és megvásárolják őket, mert a TEK új műveleti központja épül meg a nyomortelep helyén.
Budapesti főispánja, dr. Sára Botond Attila végzésben értesíti a Hős utcában élő lakástulajdonosokat, hogy „ingatlanuk forgalmi értékének megállapításához készülő előzetes szakértői véleményhez szükséges helyszíni szemléhez biztosítsák a bejutást” a megjelölt napon, értesült a Népszava. A TEK új műveleti egysége épül majd a „nyomortelep” helyére.
A Magyar Állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kormányhatározatra hivatkozva kérte a főispánt, hogy intézkedjen a Terrorelhárítási Központ új műveleti komplexumának megvalósítása érdekében. Jogalapként két kormányhatározatra hivatkozik a kormányhivatal.
Az első, még 2020-ban kelt és a komplexum megvalósításáról szól, amelyben az Orbán Viktor vezette kabinet a belügyminisztert és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert bízta meg a X. kerületi Hős utca 15/A–B számú ingatlan átadásával kapcsolatos tárgyalások lebonyolításával. A határidő 2020. szeptember elseje volt.
A másik kormányhatározatnak csak a száma ismert: 2024/2023, a pontos tartalma nem. A kétezres sorszámozású kormányhatározatok úgynevezett szürke zónás kormánydöntések, amelyek nem titkosak, de nem is kerülnek be a Magyar Közlönybe. Ilyen határozat ad most felhatalmazást arra, hogy a nyomortelepként elhíresült Hős utcai épületekben élők lakástulajdonát megvásárolják. Az épületek helyén a TEK többmilliárdos műveleti komplexuma épül meg.
A főispán levelében arról tájékoztatja az ott élőket, hogy először az ingatlanok értékét méri fel igazságügyi szakértő. Ezt követően tesz ajánlatot a vételi árra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A korábbiakban átlag 6,3 milliót fizettek lakásonként. Ha a lakástulajdonos nem fogadja el a felkínált összeget, akkor kezdetét veszi a kisajátítási eljárás.
A Hős utcai szegregátumban kint járt értékbecslők semmilyen tájékoztatást nem adtak a lakóknak a szakértői vélemények elkészítésének határidejéről, mint ahogy a folyamat további lépéseiről sem kaptak tájékoztatást, írja a lap. Molnár Zsuzsanna, a Kontúr Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy a házban sok önkényes lakásfoglaló és albérlő is lakik. Velük kapcsolatban koncepció sincs.
(Kiemelt kép: Önkéntesek ételt osztanak Budapesten a Hős utcában lakó rászorulóknak 2020. április 29-én. MTI/Balogh Zoltán)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója