Magyarország
Öt év börtönt és milliárdos pénzbüntetést kaphat az első Orbán-kormány államtitkára
Nagy János, az Orbán-kormány korrupciós ügy miatt eltávolított helyettes államtitkára nem jelent meg a mai tárgyaláson, távollétében 1,7 milliárdos pénzbüntetést kért rá az ügyészség.
Az Agrárminisztérium korábbi helyettes államtitkára beteget jelentett, így nem jelent meg a mai előkészítő tárgyaláson. A másodrendű vádlott, Cs. József is visszakerül a vádlottak padjára, mivel az ügyészséggel kötött alkuját nem fogadta el a bíróság.
Megkezdődött a Székesfehérvári Törvényszék előtt a több mint kétmilliárd forint értékben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolt Nagy János és vádlott társai pere. Az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkárát 2,2 milliárd forint értékben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják.
Annak ellenére, hogy Nagy János betegségre hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson, az ügyészség fenntartotta a hat év börtönbüntetés, hat év közügyektől való eltiltás, valamint zár alá vett vagyonának elvonása iránti kérelmét.
Az Index beszámolója szerint Nagy volt kollégája, a – jelenleg ügyvédként dolgozó – negyedrendű vádlott K. Zoltán Pál, az első Orbán-kormány földművelési tárcájának közigazgatási államtitkára tagadta bűnösségét, számos valótlan állítást kifogásolt a vádiratban. Ennek ellenére az ügyészség öt év börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, valamint 1,7 milliárdos pénzbüntetés kiszabását javasolta a terhére.
Az előkészítő tárgyalást április 21-én folytatják.
(Kiemelt kép: Shutterstock)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója