Magyarország
A Horn Gyula sétány egyelőre Horn Gyula sétány marad
A fővárosi vezetés szerint Sára Botondnak nincs jogosítványa ilyen utasításokat adni a fővárosi önkormányzatnak.
„A fővárosi közgyűlés harminc napon belül megtárgyalja, hogy Sára Botond főispán, volt fideszes józsefvárosi polgármester felszólításának eleget téve megváltoztassa-e a XIII. kerületi Horn Gyula sétány nevét, de ha a közgyűlés fenntartja azt az álláspontját, amit már kétszer is megszavazott, akkor marad az elnevezés” – nyilatkozta a Népszavának a főpolgármester-helyettes.
Sára Botond, bár főispán, még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak
– tette hozzá Kiss Ambrus. Ugyanis a Fővárosi Közgyűlés számára nem kötelező megváltoztatni a közterület nevét. A főispán bírósághoz fordulhat – tanácsolta Kiss Ambrus.
Mint ismert, a Mi hazánk mozgalom indítványára Sára Botond határozatban kezdeményezte a 13. kerületi Horn Gyula sétány nevének megváltoztatását. Budapest főispánja Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényre hivatkozik, aminek a 14. § második bekezdése szerint közterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, illetve olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.
Eme határozat értelmében a Fővárosi Közgyűlésnek 30 nap áll(t) a rendelkezésére, hogy átnevezze a sétányt.
A Népszava emlékeztet: bár vitás ügyekben ki kell kérni a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását a közterület-elnevezésről, ebben az esetben ez nem történt meg. S bár az MTA egy másik ügyben egy civil szervezetnek már megtiltotta Horn Gyula nevének használatát, Sára Botond a felszólításában nem hivatkozott erre a korábbi döntésre. „Mivel a közgyűlési döntés már megszületett, utólag nincs is jelentősége az MTA megállapításának” – véli a főpolgármester-helyettes.
(Kiemelt kép: Horn Gyula magyar miniszterelnök díjat vesz át a németországi Memmingenben / Fotó: Memmingen város sajtószolgálata, Wikipédia)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Magyarország2023.03.01. 10:18
Hamarosan 70 évre emelkedhet a nyugdíjkorhatár