Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Havas Szófia lehet Kunhalmi kihívója az MSZP társelnöki székéért

Létrehozva:

Nem Kunhalmi Ágnes lesz az egyedüli női jelölt az MSZP társelnöki pozíciójára, mert Havas Szófia is beadta pályázatát – tudta meg a 168 Óra

A lap szerint ezzel még nem vált hivatalos jelöltté, mert ehhez a jelölőbizottság jóváhagyására is szüksége van. A dolog pikantériája, hogy ennek a testületnek az elnöke az a Szekeres Imre, aki Horn Gyula miniszterelnöksége idején a szocialisták frakcióvezetője volt. Havas Szófia pedig Horn Gyula unokahúga.

Ahhoz, hogy Havas indulhasson a társelnökségért, a jelölőbizottság egyharmadának támogatása szükséges.

Havas Szófia pályázata azért is érdekes, mert nemrég – huszonhét év működés után –
alapszabály-ellenesség miatt feloszlatták a párt budapesti központi alapszervezetét, aminek ő is tagja volt.

Jelenleg Havas Szófiát az MSZP nőtagozata delegálja küldöttként a pártkongresszusban, amely a 168 Óra szocialista forrásai szerint nem kizárt, hogy a járványhelyzet miatt online hozza majd meg döntéseit, többek között az elnök, illetve társelnökök személyéről is. 

Legnépszerűbb cikkeink