Magyarország

Az amerikai nagykövet az oroszhoz hasonlította a magyar kormányt

Published

on

David Pressman amerikai nagykövet szerint olyan kritikát, mint Szijjártó Pétertől, azelőtt csak Moszkvából kaptak.

Szijjártó Péter szerdán élesen kritikával illette azt, hogy „az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva jelentést ír külföldi államok emberi jogi és egyéb helyzetéről”. A külgazdasági- és külügyminiszter ezzel arra reagált, hogy mint minden évben, az amerikai kormány idén is közzétette éves emberi jogi országjelentéseit.

David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete Szijjártó szavaira Twitteren reagált, és azt írta, annak vonala „ismerős”, majd idézte, Washington korábban a Kremltől kapott szó szerint olyan bírálatot mint most Budapesttől.

Korábban Pressmant már Orbán Viktor is kritizálta, egyik elődjével vont, vezetéknevére vonatkozó párhuzammal február 18-i évértékelőjében azt üzente neki: „Biden elnök egy jóbarát (azaz André Goodfriend korábban távozó, volt ügyvivő) helyett egy présembert, Pressmant küldte nagykövetnek”, de jó lenne elkerülni, hogy következőre valami „puccsini” (Puccini) nevű embert küldjenek.

(Kiemelt kép: David Pressman beszél az ENSZ-ben, forrás: Twitter)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version