Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A kormány elvenné az önkormányzatoktól a közvilágítást

Létrehozva:

A Népszava információi szerint a kormány rezsitámogatás fejében a közvilágítást venné át az önkormányzatoktól.

Az iskolák és a kórházak bekebelezése után a szemétszállítás, majd a víziközművek és a történelmi termálfürdők kerültek célkeresztbe. A Népszava értesülése szerint most a rezsitámogatás fejében a közvilágítást venné át az önkormányzatoktól az Orbán-kormány.

A lap szerint Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke Orbánnal tárgyalt a nehéz helyzetbe került településekről. A megbeszélés részeként arról döntöttek, hogy a közepes méretű megyei jogú városok – például Kaposvár – 800 millió forint körüli kompenzációra számíthatnak, míg a jelentősebb adóbevétellel rendelkező városok 200 millió forint körüli összeget kaphatnak. Már a találkozó előtt szó volt arról, hogy az állam milyen önkormányzatokat vehetne át a forráshiányos helyhatóságoktól. Szita egy informális beszélgetés során elárulta, hogy a kormányfő végül a közvilágítást választotta.

A Népszava kérdéseire Szita Károly a munkatársán keresztül csak annyit válaszolta, hogy Kaposvár megkapta a pénzt, amit energiatakarékosságot célzó beruházásokra fordítanak. A közvilágítás államosítására viszont annyit válaszolt, hogy „még nem szeretne semmit sem kommunikálni”, és „ha majd publikus lesz, elmondja”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Debrecen, 2022. május 31. Gólyák villanyoszlopokon Debrecen határában 2022. május 31-én. MTI/Czeglédi Zsolt)

Legnépszerűbb cikkeink