Connect with us

Nagyvilág

Csodálatos hajnali bolygófüzér

Létrehozva:

Június közepétől a hajnali égen egy meglepően ritka bolygóállást figyelhetünk meg. A Naprendszer összes bolygója egymás mellett sorakozva, egy vonalban tündököl az égbolton! Jelen cikkünkben ennek a ritka csillagászati eseménynek járunk utána.

Mit láthatunk?

Ha hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordulunk, egy látványos sorban öt fényes bolygó is feltűnik: a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Ez az összes, szabad szemmel látható bolygó a Naprendszerben. Mind egymás mellett állnak, egy füzéren, éppen abban a sorrendben, ahogy a Naptól távolodva követik egymást. Azért látjuk őket egy sorban, mert valójában a Naprendszer égitestjei szinte pontosan egy síkban keringenek, és ez egy égi kört metsz ki a látszó égboltunkon. Ha ez nem volna elég, június 28-ig még a fogyatkozó Hold is társul hajnalról-hajnalra nyugatról keletre vándorolva a bolygók között.

Mivel és mit észleljünk?

Először is keressük meg a keleti irányt. Ha nem világos, merre kel fel Napunk, legkönnyebben egy hagyományos, vagy az okostelefonunkra telepített iránytű alkalmazással tájolhatjuk be magunkat. A Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz szabad szemmel is megcsodálható. Habár az égi esemény talán legfontosabb élménye az lesz, hogy átélhetjük a Naprendszerünk dinamikáját és egységét, ha van rá lehetőségünk, érdemes binokulárt vagy távcsövet ragadni a bolygók közelebbi megismerésének céljából. Ekkor a Neptunuszt és a nagy kihívást jelentő Uránuszt is megpróbálhatjuk távcsővégre kapni. 

Ha távcsővel észlelünk, a sort már 3 óra előtt a sárgás Szaturnusz hajnali levegőben hullámzó gyűrűjével kezdhetjük. Érdemes minél nagyobb nagyítást használni, hogy a planéták korongját és részleteit is észrevehessük. A Szaturnusz után megpróbálkozhatunk távcsővégre kapni a Neptunusz halvány sötétkék korongját. Ezután megcsodálhatjuk a Jupiter fodros felhősávjait, és már egy binokulárral megszemlélhetjük nagyobb, úgynevezett Galilei holdjait. A Mars nagyon apró, de fényes vörösben táncoló koronggal kápráztat el. A legnagyobb kihívás az Uránusz földöntúli, kékes-zöldes apró korongjának megtalálása lesz. Majd 3:30 után a fényesen ragyogó Vénusz kel fel a már világosodó égen. És végül megpróbálkozhatunk a Naphoz már nagyon közeli Merkúr távcsővégre kapásával is. Figyeljünk oda, hogy a Nap 4:45 utáni felkelésével könyörtelenül leradírozza a látványt az égről.

Lakóhelyünkhöz képest akár 10 fokkal is hidegebb lehet választott megfigyelőállomásunkon egyrészt a magaslati vagy erdei klíma, másrészt a hajnali lehűlés miatt. Érdemes melegen, rétegesen öltözködni a megfigyeléshez!

Bolygóles

Ahogyan szerencsére számos helyi amatőr csillagász csoport és járdacsillagász, a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutatói is azt javasolják, hogy e kivételes eseményt érdemes szakértő csillagászok tolmácsolásában és príma távcsövekkel észlelve megélni. De mit tegyünk, ha nem sikerül eljutni egy bemutató helyre sem? Ekkor sem történik tragédia. Ilyenkor érdemes felkeresni a lakóhelyünktől távoli, lehetőleg fényszennyezésmentes rétet vagy magaslatot. Fontos, hogy a keleti horizontot ne fedjék el magas épületek vagy fák. A Vénusz, Mars Jupiter és Szaturnusz még a laikusok számára is könnyen megpillantható szabad szemmel. Sőt, kapkodnunk sem kell nagyon. Bár július 28-a után a holdsarló már nem látszik a bolygóvonaton, és a Merkúr is szépen lassan befordul Napunk mögé, de a Vénusz, a Mars, a Jupiter, és a Szaturnusz még hetekig hajnali égabroszunk része lesz!

A hajnali észlelés dicsérete

A bolygósorakozó ritkaságát és ünnepi hangulatát az is emeli, hogy az esemény csak hajnalban észlelhető. Ebben az időszakban a Földről nézve az összes bolygó a Naptól nyugatra jár. Előbb kelnek, és előbb nyugodnak le, mint központi csillagunk. 

A Svábhegyi csillagvizsgálóban tartott bemutatók tapasztalata, hogy egy hajnali észlelés a nehézségek ellenére nagyon is megéri a befektetett fáradozást és odafigyelést. Pompásan indítja a napunkat a tudat, hogy már a legelején valamilyen emelkedett eseményben volt részünk. A csillagos est sötétségéből és csendjéből észrevétlenül átléphetünk a hajnali pirkadatba. A kelő madarak csicsergése minket is felébreszt, és csodás érzés ennyire testközelből érezni a természet összjátékát. Túl rózsaszínűen hangzik? Csak addig, amíg meg nem tapasztaltuk. Kívánjuk mindenkinek, hogy átélje ezt a ritka égi jelenséget és élményt!

Legnépszerűbb cikkeink