Magyarország
Verseny dalszövegíróknak
Új, tehetséges dalszövegírókat hívnak bemutatkozásra és megmérettetésre. A jelentkezőknek Dés László zenéjét kell szövegezniük. A dalt a Tom-Tom Records közreműködésével készítik el, és Tóth Vera fogja elénekelni.
Dés László zeneszerző kifejezetten a versenyre komponált zenét, amelyet a verseny weboldaláról (www.dalszoveg irokversenye.hu) lehet letölteni. A honlap tájékoztat a részvételi feltételekről, ide tölthetik fel a jelentkezők a személyes adataikat, valamint a megírt dalszöveget írott formában. Emellett mellékelniük kell egy videót is, a dalszöveg zenére való előadásáról. Ez leginkább a szöveg ritmikája és értelmezése miatt fontos, továbbá a versenyzőknek így lehetőségük lesz a közönségszavazás során videóikat is megosztani. A jelentkezés határideje: május 9., a közönség május 20-tól szavazhat a dalokra. A pályaműveket három szakmai zsűritag fogja elbírálni: Major Eszter és Müller Péter Sziámi dalszövegírók és Dés László Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész. Május 30-án hirdetnek eredményt.
A nyertes dalt a Tom-Tom Records hangszereli, valamint stúdiófelvételt és videoklipet készítenek a dal eredeti verziójával Tóth Vera előadásában. A nyertes és dala emellett kiemelt sajtónyilvánosságot kap.
A közönség díjazottja a zeneszöveg.hu 50 ezer forintos különdíját, valamint egy magazininterjú-lehetőséget kap. A verseny szakmai hátterét a Nemzetközi Pannónia Filmzeneszerző Verseny rendezőgárdája biztosítja, a szakmai vezető Sebestyén Áron. A verseny támogatója a zeneszoveg.hu, a Nemzeti Kulturális Alap, az Artisjus és a Tom-Tom Records.
A pályázat ösztönözhet olyan fiatal, tehetséges kezdő alkotókat, akik még nem rendelkeznek elegendő szakmai ismeretséggel és kapcsolatrendszerrel. A szervezők a megmérettetéssel lehetőséget kívánnak teremteni a dalszövegírói közösség bemutatkozásának, hogy a szakma értékes, új alkotókkal gazdagodhasson.
MTI
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója