Connect with us
Szent István Napok

Szent István Napok

Magyarország

Kétezer program a Művészetek Völgyében

Létrehozva:

Fotó: Pozsonyi Roland

Zene, tánc, irodalom, versek, színház, közös alkotóterek – a 31. Művészetek Völgye Fesztiválra a szervezők csaknem kétezer programmal készülnek. Az első négyszázat már meg is hirdették. 

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcái július 22. és 31. között megtelnek fesztiválozókkal, akik átadhatják magukat a kultúra élvezetének. Immár teljes a Panoráma Színpad, a Hangfoglaló Udvar, a Harcsa Veronika Udvar, a Kaláka Versudvar, a Poket Udvar és a Hobo Klub fellépőinek listája, valamint további hét helyszín programja elérhető a Művészetek Völgye Fesztivál honlapján.

A színpadokon a legkülönfélébb műfajokban szólalnak meg az előadók, a programban a fesztiválkedvencek mellett az idén is helyet kapnak különleges, jubileumi koncertek és feltörekvő előadók is. 

A Panoráma Színpadon játszik például a Bohemian Betyars, a Blahalouisian vagy, a Csík Zenekar, a Budapest Bár vagy az Anna and The Barbies. A Parno Graszt pedig ott ünnepli alapításának 30. évfordulóját. A sztárok mellett mindig figyeltek arra, hogy a fiatal tehetségek pályáját is segítsék, és lehetőséget adjanak nekik a fesztiválon – tette hozzá Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója. Így a fesztivál vendégei az idén is több fiatal előadóval találkozhatnak, köztük az új lemezes Platon Karataevvel és Sorbonne Sexuallal, az újvonalas hazai hip-hop szcénából Beton.Hofi és Dé:Nash érkezik az eseményre, fellép az Analog Balaton, valamint Deva is.

A fesztivál Kaláka Versudvara irodalmi programokat kínál, az érdeklődők részt vehetnek például Lackfi János Versműhelyein és zenés versimpróin is. A Színház Színpadnál láthatja a közönség az Orlai Produkció, az Art-Színtér és a Proton Színház darabjait. 

A fesztiválon megtalálhatók lesznek többek között a MANK ArtPorta művészeti workshopjai és előadásai, a Tarisznya Udvar beszélgetései, a LEMangUria mozdulatművészeti közösség programjai, valamint a Petendi Pajta, ahol az Önismereti diszkó várja a látogatókat.

A részletes program a www.muveszetekvolgye.hu oldalon érhető el.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink