Nagyvilág
Téli olimpia: zárónap érem nélkül
Az utolsó versenynapon már nem sikerült érmet szerezni, de Bánhidi Ákos edző-menedzser szerint döntő többségében összejött az, amit a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott eltervezett a pekingi olimpián.
Hatodik helyen végzett a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összeállítású rövidpályás gyorskorcsolya férfi váltó a pekingi téli olimpián, miután szerdán megnyerte B döntős futamát. A short trackesek zárószámában, a női 1500 méteren pedig a dél-koreai Csoj Min Dzsong megvédte címét, Kónya Zsófiát a negyed-, Jászapáti Petrát pedig az elődöntőben zárták ki szabálytalan előzés miatt.
A férfi 500 méteren arany- és 1000 méteren bronzérmet szerzett Liu Shaoang, valamint a harmadik helyen záró vegyesváltó révén minden idők legjobb téli ötkarikás szereplését produkálta a csapat, amelynek ezen kívül férfi 1500 méteren volt egy negyedik és egy hatodik, illetve a férfi váltó révén még egy hatodik helyezése is, így húsz olimpiai pontot sikerült szerezni.
„Döntő többségében összejött, amit szerettünk volna. Az összkép is jó, hogy nem csak a versenyzők, hanem mi, edzők is miként üzemeltünk. Láttuk, miként tudtuk felhozni a lányokat, fiúkat a sorozatterhelésre, és milyen fizikai, illetve mentális állapotban voltak a versenyzők. Jó sok olimpiai pontot is tudtunk szerezni az érmek mellett. Büszke vagyok minden résztvevőre, pekingire és az otthon lévőkre is” – mondta Bánhidi Ákos edző-menedzser közvetlenül a csapat hazautazása előtt.
„Azért mondom, hogy döntő többségében, mert vannak dolgok, amelyek nem sikerültek, főleg a férfi váltó elődöntős szereplése miatt. Ott, nekünk, edzőknek van a felelősségünk, de remélem, hogy ebből mi is sok tapasztalatot szerzünk, érdemes tudni, hogy miként lehet majd korrigálni” – tette hozzá Bánhidi, aki beszélt arról is, hogy a férfi 1000 méteren – ahol a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, és a mezőny végére sorolták – nincs saját magukkal szemben hiányérzetük, hiszen ők mindent megtettek, és más miatt nem sikerült még nagyobb eredményt elérni.
„Akik a korcsolyasport jövőjéért tehetnek, és most nem csak a short trackre gondolok, hanem például a nagypályás gyorskorcsolyára és a műkorcsolyára is, át kell gondolják, merre menjünk, hogy mindig tudjuk hozni a minimálisan elvárható jó eredményeket, állandóan fel tudjunk mutatni valami szépet. A mi sportágunkban sem lehet mindig nagyokat lépni előre. Liu testvérek nem feltétlenül teremnek minden bokorban. Ez egy erős aranykorszak, és arra kell törekedni, minél tovább tartson ez az állapot” – mondta Bánhidi Ákos.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója