Magyarország
Gyurta: Óriási sportdiplomáciai siker
Az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel a sportolók szempontjából fantasztikus hírnek nevezte, hogy hétfő kiderült, idén vizes vb-t rendezhet Magyarország.
Mint hétfői lapszámunkban megírtuk, a japán Fukuoka helyett Budapest rendezheti a nyáron esedékes vizes világbajnokságot. A döntéssel kapcsolatban Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja a közmédiának nyilatkozott. Emlékeztetett rá, néhány napja még arról szóltak a hírek, hogy 2019 után csak 2023-ban lesz a következő világbajnokság, s ez nagyon hosszú vb nélküli idő lett volna a versenyzőknek.
„Örömteli, hogy Budapest ismét be tudott ugrani és meg tudja rendezni idén a világbajnokságot” – mondta, felidézve, hogy a magyar főváros 2017-ben is hasonló helyzetben, egy másik város visszalépése után lehetett házigazda, igaz, akkor két év állt rendelkezésre a felkészülésre.
„Akkor szinte a semmiből sikerült felépíteni egy olyan létesítményt, ami azóta is a világ egyik legjobb uszodája, és egy fantasztikus hangulatú vb-t tudtunk rendezni Budapesten és Balatonfüreden. A FINA láthatta, hogy ha Budapestnek adja a rendezést, akkor az világszínvonalú lebonyolítást garantál” – mondta Gyurta.
„Ez egy óriási sportdiplomáciai siker, amely azt mutatja, hogy a nemzetközi szövetség bízik Budapestben, bízik a magyarokban, hogy a vb minden résztvevőnek felejthetetlen élményt fog jelenteni” – vélekedett az egykori világklasszis úszó, hangsúlyozva, hogy ezúttal már minden létesítmény készen áll, s a vb minden magyar sportoló számára óriási lehetőség lesz.
Magyarország azután jutott a lehetőséghez, hogy az 2022-re halasztott vb-t Fukuoka idén sem tudta megrendezni a koronavírus-járvány miatt, s kérte az újabb halasztást, a FINA pedig múlt kedden erősítette meg hivatalosan, hogy Fukuokában 2022. május 13.-29. helyett 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le a világbajnokságot. Hétfőn reggel aztán a nemzetközi szövetség – vezető testületének reggeli jóváhagyása után – bejelentette, hogy idén is lesz világbajnokság, és Budapesten tartják június 18. és július 3. között.
A magyar szövetség sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a világ legjobb úszóinak, műúszóinak, műugróinak és vízilabdázóinak versenyeit csak már meglévő helyszíneket rendezik, s a vízilabdatorna egyes meccseire a fővároson kívül, Debrecenben, Szegeden és Sopronban kerül sor.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!