Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Óriási pénzdíjakat osztanak ki a vizes vb-n

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: AFP / Francois-Xavier Marit

Rekordösszegű pénzdíj, 5 720 000 dollár várja a június 18. és július 3. között sorra kerülő, budapesti központú vizes világbajnokság résztvevőit.

A világcsúcsokért további 50 ezer dollár jár majd – közölte a nemzetközi szövetség (FINA). Úszásban és nyíltvízi úszásban 20 ezer dollárt ér az első hely, 15 ezret a második és 10 ezret a harmadik, de még a nyolcadik helyezett is kétezer dollárt kap. Vízilabdában a győztes csapat 80 ezerrel gazdagodik. Műugrásban és a műúszás egyéni, illetve páros számaiban ugyancsak 20 ezer jár az aranyérem mellé, csapatban 50 ezer lesz a jutalom.

A FINA vezető testülete arról is határozott, hogy a vb kvalifikációs rendje megegyezik azzal, amelyet a fukuokai eseményre lefektettek, azzal a kitétellel, hogy a határidő május 15.

Eredetileg a japán városban rendezték volna a világbajnokságot, amelyet tavalyról halasztottak el, de a FINA február elején bejelentette, hogy az eseményt tovább halasztják, s Fukuoka 2023-ban lesz házigazda. A 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják. Február 7-én aztán azt is bejelentették, hogy az újonnan kiírt 2022-es vb-nek Budapest lesz a házigazdája, illetve központja. 

A tervek szerint az úszás és a műugrás a Duna Arénában, a szinkronúszás a margitszigeti Széchy Uszodában, a vízilabda a Hajós Uszoda ötvenese mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden, a nyíltvízi úszás pedig a Lupa-tavon zajlik majd.

A világesemény újabb konfliktust hozott a fővárosi önkormányzat és a kormány kapcsolatába; Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes szerint a médiából szereztek tudomást a hírről. „Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár hétfőn a hírek megjelenése után adott rövid tájékoztatást a kormánydöntésről” – nyilatkozta. Hozzátette: hogy az esemény a Fővárosra nem ró semmilyen kötelezettséget.

A Magyar Úszó Szövetség február elején, határozatában kijelentette: „a világbajnokságot Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden – kizárólag meglévő sportlétesítmények használatával, új építési beruházás megvalósítása nélkül rendezik meg – azzal, hogy a központi helyszín Budapest.”

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink