Kiemelt hírek

Március 10-től sztrájkolhatnak a vasutasok

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: MTI / Rosta Tibor

Minden második távolsági vonat kieshet a menetrendből a mozdonyvezetők sztrájkja miatt – ezt a szakszervezet elnöke nyilatkozta az RTL Híradónak.

Szerdán jelentették be, hogy március 10-én határozatlan időre beszüntetik a munkát, ha nem kompenzálják a tavalyi reálbércsökkenésüket. 

A vasút vezetői jogellenesnek tartják a sztrájkot. Az RTL Híradója szerint ma tárgyaltak a felek. Megérkezett  a vasutasok tíz százalékkal megemelt fizetése, sokan pedig még ennél is többet kapnak majd. Van, akinek ez negyvenezerrel jelent majd többet a tavalyi fizetéséhez képest, a Vasutasok Szakszervezete mégis sztrájkot hirdetett, derül ki az RTL Híradójából. Barsi Balázs, a szakszervezet elnöke hangsúlyozta, nem a 2022-es fizetésemelés miatt van nézeteltérés, hanem azért, mert az 2021-ben nulla százalék volt, ami a tavalyi, hét százalék körüli infláció miatt gyakorlatilag reálkereset csökkenést jelent. Ez sok mozdonyvezető megélhetését tette még nehezebbé. Hozzátette: ennek a kompenzációját kérik most a munkáltatótól. Ha nem kapják meg, akkor március 10-én éjféltől ezért határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. A tárgyalások ma folytatódtak a munkáltatóval, amely során a sztrájk ideje alatti elégséges szolgáltatásokról is szó esik majd. Budapesten az elővárosi vonatok harmada, máshol pedig még ennél is több eshet ki. “A Budapestről induló, nagyvárosokat összekötő szerelvények közül csak minden másodiknak kell majd közlekednie”– tette hozzá a szakszervezeti vezető. A munkáltató szerint jogellenes a sztrájk, a mozdonyvezetők követelései pedig alaptalanok, ugyanis a tavalyi, hároméves megállapodásban foglaltakat maradéktalanul betartják. A MÁV szerint a mozdonyvezetők átlagkeresete 700 ezer forint volt bruttóban, ami hatvan százalékkal magasabb, mint öt évvel korábban. A szakszervezet szerint azonban az országos átlagkeresetnél kisebb arányban emelkedett a bérezés.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version