Kiemelt hírek
Lefejezték az ISIS-t
Az amerikai különleges erők végeztek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjével, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsivel Szíriában – jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök.
„Fegyveres erőink rátermettségének és bátorságának köszönhetően eltávolítottuk a harctérről az Iszlám Állam vezetőjét. A műveletből minden amerikai visszatért” – tudatta közleményében az amerikai elnök.
Biden elmondta: a terrorista az előrenyomuló amerikai katonák láttán pokolgépet hozott működésbe és családjával együtt felrobbantotta magát. Az épület felső emelete csaknem teljesen megsemmisült. Hozzátette, hogy az amerikai különleges alakulatok minden lehetséges óvintézkedést megtettek a civil áldozatok minimalizálása érdekében. Mentőegységek szerint a rajtaütésben 13 ember halt meg.
Kurejsi volt a felelős az északkelet-szíriai Haszekében lévő egyik börtön ostromáért. A dzsihadisták és a kurd biztonsági erők közötti, több napig tartó összecsapásokban 330-nál is többen vesztették életüket.
A terror-vezér a családjával együtt, egy három szintes épület legfelső emeletén lakott. A második szinten az Iszlám Állam egyik alacsonyabb beosztású parancsnoka élt, míg a földszintet egy, a terrorszervezethez nem köthető család lakta, aminek nem esett bántódása és sértetlenül el tudták hagyni az épületet.
A tájékoztatás szerint az épület második szintjén élő terrorista a robbantást követően családjával elbarikádozta magát és tűzharcba bocsátkozott a kommandós alakulattal. Őt és a feleségét is megölték, négy gyereket azonban sikerült kimenteni a lakásból.
Kurejsi, Abu Bakr al-Bagdadi halála után vette át a terrorszervezet irányítását. Bagdadi hasonló módon, szíriai amerikai rajtaütés során felrobbantott pokolgép által lelte halálát 2019-ben.
Kurejsi a terrorszervezet visszaszorulása miatt kénytelen volt a háttérbe húzódni. Az Iszlám Állam három évvel ezelőtti veresége óta a terroristák gerilla harcmodorra álltak át, pokolgépes támadásokat és rajtaütéseket hajtanak végre.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója