Nagyvilág
A bántalmazó Mansonról mesélt Evan Rachel Wood
Dokumentumfilmben meséli el Evan Rachel Wood, hogyan zaklatta, bántalmazta és erőszakolta meg őt nyilvánosan Marylin Manson kapcsolatuk négy éve alatt.
A Sundance filmfesztiválon vasárnap bemutatott Phoenix Rising (Feltámadó főnix) című dokut az idén az HBO is műsorára tűzi.
A zaklatási vád már tavaly nyilvánosságra került, ezután még tizenöt nő jelentkezett, hogy az énekes őket is bántalmazta. A doku nem egy egyedi esetet, hanem a jelenséget mutatja be; Wood azt reméli, ez reményt adhat a párkapcsolati erőszakot elszenvedett nőknek, hogy ki lehet lépni, túl lehet élni a traumát, bár ez neki is évekbe telt. A USA Today napilap megkereste Mansont is, aki ügyvédjén keresztül tagadta az ellene felhozott vádakat.
A Westworld színésznője 18 éves volt, mikor a 37 éves, akkorra már világhírű zenész 2007-ben kiszemelte magának egy partin. A fiatal, tapasztalatlan lány nem vette észre az intő jeleket. Már gyerekszínészként arra kondicionálták, tegyen meg mindent, amit tőle elvárnak, akkor is, ha ez kényelmetlen számára. Közben magában is vívódott, a szüleinek sem merte bevallani, hogy biszexuális. Zavarodott tini volt, mikor a jóval idősebb, ráadásul nős zenész meghívta a házába, azzal az ürüggyel, hogy egy filmen akar vele dolgozni, majd visszaélt a helyzettel. Utána bizarr szerelmes üzenetekkel bombázta a lányt: “A vámpírod vagyok” és “Olyan fontos vagy nekem, hogy beléd rúgnék.” Woodnak az ölére kellett tetováltatnia egy M-betűt, hogy így fejezze ki hűségét, és hogy Manson tulajdona. A környezete ekkor kezdett aggódni érte, de Manson leválasztotta őt a családjáról és a barátairól. Alig múlt el 19, mikor Manson azt akarta, alakítsanak szerelmespárt a Heart-Shaped Glasses című dala videoklipjében, de amit elindult a forgatás, komolyra fordította a szimulált szexjelenetet, a stáb teljes megrökönyödésére. “Ez volt az első bűn, amit ellenem elkövetett, megerőszakolt a kamerák előtt” – állítja a színésznő. Manson zsidó származása miatt is gúnyolta, egyszer azt írta fel a hálószobájuk falára “dögöljön meg minden zsidó”. Wood vallomásában fájlalta, hogy sokan a mai napig védelmezik Mansont, a sajtó is éveken át az ő pártját fogta, ezért itt volt az ideje, hogy az egész történetet a nyilvánosság elé tárja.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!