Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

A jövőnek dolgozni – díjnyertes dokumentumfilmeket ajánlunk

Avatar

Létrehozva:

Jelenet a Tengerentúl c. filmből. Forrás: verzio.org

Április végéig ingyen nézhetők.

Tavaly novemberben zajlott le a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, a szervezők pedig a hagyományokhoz híven a Re:Verzió keretein belül idén tavasszal is elérhetővé tették a díjnyertes alkotásokat. 

Az érdeklődők április végéig ingyen, valamint jelképes 650 Ft-os áron tekinthetik meg a műveket, amelyek sehol máshol nem elérhetőek az országban. Tematikus fesztivál lévén a dokumentumfilmek mindegyike valamilyen emberi joggal kapcsolatos témát érint, ezen belül azonban sokszínű a paletta. Az alábbi három film közös pontja a jövőbe fektetett – konkrét és metaforikus – munka: a küzdelem, hogy az ember a kibírhatatlannak tűnő jelenből átmentsen valamit a későbbiekre.

 

Végstádium

A legradikálisabb példa ebből a szempontból Gaal Ilona és Winzer Balázs filmje, amely a rákbeteg Herczeg Tamás utolsó három napját, valamint a halálát követő eseményeket, a temetést, a tort dokumentálja. A Végstádium egészen másképp szívbemarkoló, mint ahogy elképzelné az ember. Egy hospice-házban fekvő férfi sorsával megbékélve számol be a tapasztalatról, hogyan „megy ki belőle az élet”. A film egy pillanatra sem csúszik hatásvadászatba, nem érezzük azt, hogy illetéktelenek vagyunk – és ez legalább annyira a család, mint a példás rendezés érdeme. A hozzátartozók empátiája, természetessége is tanulságos, de különösen a főszereplő Tamás személyisége teszi maradandó élménnyé ezt a harminc percet. Higgadtan, illúziók nélkül beszél arról, amin keresztülment, és ami napokon belül vár rá: „elengedési rendszert” dolgozott ki. Látjuk az egykor nagyétkű, életvidám emberről készült fotót, amelyet a lányai mutatnak halála után, és mégsem a romló test tragédiájára gondolunk, sokkal inkább arra, hogy ha eljön az idő, nekünk is ilyen önazonosan kellene szembenézni az elkerülhetetlennel. Tamás azon csipkelődik, hogy szerettei még a halálos ágyán is meg akarják mondani neki, hogyan tartsa a kanalat. „Jól nyeltem?” – kérdezi, mire a körülötte ülők önkéntelen nevetésben törnek ki. A Végstádium betekintést enged a magyar egészségügy viszonyaiba, ismereteket közvetít a hospice-ellátás kultúrájáról, de legfőképp arra nyitja rá a szemünket, hogy a halál az élet természetes zárlata – éppen ezért akár bizonyos derűvel is lehet viszonyulni hozzá.

 

A Föld oly kék, mint egy narancs

Az ukrán Iryna Tsilyk első egész estés munkája, A Föld oly kék, mint egy narancs egy lakásában összezsúfolódó család mindennapjait mutatja be, ahogyan emberhez méltó életet próbálnak élni az irracionális körülmények közepette – még bőven a koronavírus-járvány előtt. Egy négy gyereket nevelő anya úgy dönt, nem menekülnek el, hanem maradnak a háborús villongások sújtotta Donyeckben. A kerettörténetet a legnagyobb lány, Miroszlava operatőr szakra való készülése adja: a családtagok bevonásával forgatja felvételi filmjét. Téma a háborús helyzet, amelyben élni kényszerülnek. Ennek a döntésnek termékeny hozadéka, hogy a család maga is filmes szemmel kezd gondolkodni: a fiatalabbik lány csapózik, a két kisfiú szerepel, anyuka a forgatókönyv-fejlesztésben segít. És egy pillanatra megérzünk valamit abból, mit jelent, ha az alkotásnak valódi tétje van. Hogy fikció és valóság milyen könnyen mosódik össze, és hogy az esztétikai kérdéseket mindig az igazság keresése mozgatja. A légópincében kamera forog, kinn bomba robban – meg kell állni, mert akkor történetesen nem kellett volna, hogy robbanjon. A Föld oly kék, mint egy narancs fontos érdeme, hogy pontosan ott tart megfelelő távolságot, ahol szükség van rá. Nem misztifikálja túl a művészet jelentőségét, de megmutatja, micsoda támaszt tud nyújtani az alkotás folyamata.

 

Tengerentúl

Sung-A Yoon filmje a Fülöp-szigetekről származó vendégmunkás nők sorsát dolgozza föl. Ők azok, akiket Rodrigo Duterte elnök „az új hősöknek” nevez, akiknek köszönhetően jelentősen nőtt az országba hazaküldött pénz mennyisége – miközben jelentős részük méltatlan sorban, abúzusok sorát elszenvedve tölti a kenyérkeresés éveit. A film szereplői vagy most szerződnek először külföldre, vagy az újabb megpróbáltatás kapujában állnak – addig is képzésen vesznek részt, ahol tökéletesítik házvezetőnő- és bébiszetter-tudásukat. Persze leginkább cselédek lesznek Szingapúrban vagy Dubajban, ahol finoman szólva sem bánnak partnerként velük. Hiába vannak – legalábbis mentoraik – tisztában a jogaikkal, a legrosszabbra készítik fel őket: kényelmetlen helyzeteket játszatnak el velük, a szexuális zaklatásig elmenően. Tussal bajuszt rajzolnak maguknak, gyengeelméjű szadistát alakítanak – így látják leendő munkaadóikat. Széteső félben lévő próbababán gyakorolják az idős emberek pelenkázását. De hiába a szűkös perspektívák, a várható kiszolgáltatottság – most még együtt vannak, és bájosak, mint a kamaszok. Zölden burjánzó növények között, folyton bokáig érő vízben, figyelmesen jegyzetelve tanulják az alávetettség szabályait, és közben mérnökök, szakácsok akarnak lenni. Reménykedve csacsognak a munkaügyi hivatal végeláthatatlan aktákkal zsúfolt falanszterében, mielőtt rájuk kerül a sor.

 

(A cikkben felhasznált képek forrása: verzio.org.)

Legnépszerűbb cikkeink