„Az időskort igenis lehet élvezni”

Tóth Sára először a táncórákon érezte magát ügyesnek. Az emlék vele maradt: táncterapeuta lett.

A szakember fontosnak tartja, hogy az időseknek legyen lehetőségük az aktív életre. Mert mint vallja, „a kort igenis lehet élvezni.” A táncterapeuta több idősotthonban is tart foglalkozásokat. Elmesélte, hogyan nehezítette meg a járvány a munkáját és az intézményekben élők mindennapjait. Tóth Sára táncterapeutát elkísértük az Orchidea Gondozó Otthonba.

Idősotthonokban is tart táncterápiákat. Miért fontos ez?

Nem hiszek a szemléletben miszerint, ha valaki elmúlt hatvanöt éves, már ne éljen aktív életet. Nem a korunktól, hanem az állapotunktól függ, mire vagyunk képesek. Tudatosítanunk kellene magunkban, hogy az idősek is a társadalmunk részei. Nem megoldás, hogy bezárjuk őket, mert nekik úgyis jó abban az otthonban. Ez nem igaz, vannak igényeik és szükségleteik. A táncterápiák is ide tartoznak, örömöt adnak a szürke hétköznapokban. Az időskort igenis lehet élvezni.

Mennyire nyitottak egy ilyen foglalkozásra az idősotthonok?

A pályám során általában én kerestem fel az idősotthonokat egy ajánlattal, a többségük nagyon nyitott volt. Érezték, hogy szükségük van egy olyan plusz foglalkozásra, ami nem kifejezetten gyógytorna, vagy az idősek mentális jóllétére koncentráló óra. A táncterápiák mások. Fókuszálunk a rehabilitációra, egymás pszichés állapotára és a szórakozásra is. Egy foglalkozás minden szegmensének megvan a maga jelentősége. A táncórákat beszélgetéssel indítjuk, ami azért szükséges, mert éreztetem a bentlakókkal, hogy elmondhatják, mi nyomja a szívüket. Bennem pedig már a fizikálisan megterhelőbb gyakorlatok előtt tudatosul, milyen állapotban vannak az adott napon. Aztán ott van a foglalkozások szabad tánc része. Az idősek ilyenkor gyakran mondják, hogy végre, jön a rész, amikor az csinálhatják, amit akarnak. A szabad tánc nemcsak a szórakozásról szól. Egy idős ember gyakran szorul segítségre, viszont ha szabadon mozognak a zenére, újra megélhetik a testük feletti önrendelkezést.

A járvány mennyit változtatott az intézmények hozzáállásán?

Azok az otthonok, amelyekkel korábban együttműködtem, körülbelül fele jelenleg elzárkózik a táncterápiáktól. Vannak szabályok, amiket követünk, ha szükséges. Azokban az időszakokban, amikor sokan betegedtek meg Magyarországon, egy időre leálltunk a foglalkozásokkal. Amikor pedig enyhültek a szigorítások, újra felkerestem a partnereket. Általában nekem kellett nyitni, de volt kivétel, köztük az Orchidea Gondozó Otthon. Az intézmény vezetősége úgy látja, hogy bentlakóiknak szüksége van erre a foglalkozásra is, így szeretnék ezt megadni nekik.

Ez felelősségteljes magatartás, vagy épp ellenkezőleg?

Bizonyos szakembereket nem zárhatunk ki az otthonokból. Még a járvány miatt sem. Persze opció, hogy nem engedünk be egy ápolót, gyógytornászt vagy más terapeutát, de ez is jár következményekkel. Ha az idősek egyes szükségletei nincsenek kielégítve, az állapotuk is elkezd romlani. Egy átlagember is megérezte az előző hullámok alatt, hogy milyen hatással volt rájuk a hosszú bezártság. Az otthonokban élő idős emberek az izolációtól nemcsak magányosabbak lettek. A szakemberek és a különböző foglakozások a fizikai jóllétükért is felelnek, ha kiesnek a gyógytornás órák, a bentlakók teherbírása is csökkenhet.

Mi a helyzet a pszichés állapotukkal, hogyan hatott rájuk a járvány és a bezártság?

Az otthonokban élők nem szeretnek beszélni a járványról. Frusztráltak a hírektől. Félnek, mivel tudják, hogy veszélyeztettek. Viszont voltak olyan intézmények, ahol az idősek ennek ellenére kérték, tartsunk foglalkozásokat. Persze le kellett állnunk, de egy-egy nyitásnál érezhető volt, hogy rendszeres igényük van arra, amit megszüntettünk.

Mennyit változtatott a járvány az idősotthonokba járó szakemberek lehetőségein?

Nehezebb lett a munkánk. Így is sok felelősséggel tartozunk az idősekért, hiszen egy rossz mozdulat nagyon megterhelő lehet számukra. Ezt szem előtt tartva sajnos nem tudtam online órákat tartani az otthonokban élőknek. Izmokkal dolgozom, egy kameraállásból nem állapítható meg, hogy 10-15 ember megfelelően végzi-e az adott gyakorlatot. Egy ápolónak pedig, aki be tudna menni az órára, nincs képesítése megítélni, hogy jól végzik-e a feladatokat. A bentlakók érdekeiket szem előtt tartva végeztem eddig is a munkámat. A járvány miatt most még inkább oda kell figyelnem rájuk.

Mit tart megoldásnak?

Vannak szabályok, ezeket be kell tartani. Be vagyok oltva, leszűkítettük a csoportokat, inkább több órát tartok kevesebb embernek. Tartjuk a távolságot, és csak akkor megyek az idősek közelébe, ha nem megfelelően csinálnak egy feladatot.

Miért pont a tánc?

Diszlexiás és diszgráfiás vagyok, az iskolában nem igazán voltak sikereim, nehéz volt. Emlékszem, amikor az irodalom órákon hangosan kellett olvasnunk, mindig próbáltam kiszámolni, hogy melyik rész jut majd nekem a szövegből, hogy párszor átolvassam, mielőtt rám kerül a sor. Persze, a hangos olvasás ettől még nem ment jobban. Kívülállónak éreztem magam. Édesanyám a sok negatív élmény miatt úgy döntött, beírat táncolni. Úgy volt vele, mivel izgő-mozgó típus vagyok, ez lesz a nekem való terep. Jól látta, a táncórákon éreztem először, hogy ügyes vagyok és van ami nekem is sikerül. Szerintem innentől kezdve lett evidens, hogy egyszer majd én is táncot fogok tanítani. Szeretnék a diákjaimnak visszaadni valamit abból a pozitív érzésből, amiket azokon az első táncórákon kaptam.

Cserdi Dóra