Kiemelt hírek
Győzelemmel búcsúzott a Ferencváros
Igaz, a mérkőzésnek már nem volt igazi tétje.
A Ferencváros egygólos győzelmet aratott csütörtökön a Bayer Leverkusen ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában, így megszerezte becsületpontjait a sorozatban.
A hazai szurkolók annak ellenére élőképpel, némi pirotechnikai bemutatóval és kiváló hangulattal várták kedvenceiket, hogy a mérkőzésnek már nem volt tétje a presztízsen kívül, mivel az eredménytől függetlenül biztos volt, hogy a német csapat csoportelsőként, míg a magyar bajnok utolsóként zár.
A zöld-fehérek ezt meghálálva igencsak elszántan kezdtek, az első helyzetet is ők hagyták ki. A legnagyobb sztárjait ezúttal pihentető ellenfél is felszabadultan futballozott, így nyílt sisakos küzdelem alakult ki, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, az első kapusbravúrt Dibusz mutatta be bő negyedóra elteltével. A játékrész derekánál a tartalékos összeállításban is rendkívül erős gyógyszergyáriak magukhoz ragadták az irányítást. A szünet előtti időszakra ha az iram nem is, de a színvonal valamelyest visszaesett.
A folytatásban ismét energikusabban vetette magát a küzdelembe a Ferencváros, de ígéretes támadásai végén rendre hiba csúszott az utolsó passzokba, így komoly helyzet nem alakult ki. A Leverkusen gyors ellenakciói viszont kifejezetten veszélyesek voltak, Dibusznak több nagy védése is volt, tulajdonképpen az ő bravúrjainak köszönhette a magyar együttes, hogy nem került hátrányba. A vendégek kihagyott helyzetei aztán megbosszulták magukat, mert Aissa Laidouni 82. percben fejelt góljának köszönhetően a magyar bajnok öt vereség mellett egy sikerrel búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól. Ez volt a Ferencváros történetének első hazai győzelme az európai kupasorozatok csoportkörében.
„Nagyon örülünk, hogy kihasználtuk az utolsó lehetőséget a pontszerzésre. Ez nagy siker” – mondta a mérkőzés után Peter Stöger, a Ferencváros osztrák vezetőedzője, aki szerint az egész csoportkörben a mostani mérkőzés volt a csúcspont, mert csapata nagyot küzdött ezért a három pontért.
Gerardo Seoane, a Leverkusen svájci mestere gratulált a Ferencvárosnak, és úgy értékelte a találkozót, hogy jó iramú, látványos mérkőzés volt, amelyen a német csapatnak ezúttal nem sikerült eredményesen befejeznie a támadásait.
*
Európa-liga, G csoport, 6. forduló:
Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)
Celtic Glasgow (skót)–Real Betis (spanyol) 3-2 (1-0)
A csoport végeredménye: 1. Leverkusen 13 pont, 2. Betis 10, 3. Celtic 9, 4. Ferencváros 3.
A csoportelső Leverkusen a nyolcaddöntőbe jut, a Betis Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikjának egyikével játszik a 16 közé kerülésért, a Celtic a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában folytatja tavasszal, a Ferencváros pedig erre a szezonra befejezte kupaszereplését.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója