Kiemelt hírek

Fizet az állam, nem áll le a BKV

Published

on

Fotó: Merész Márton

Az állam még idén átutalja a 12 milliárd forintos normatívát.

Hétfő reggel nyolc órára egyeztetésre hívta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Karácsony Gergelyt a budapesti közösségi közlekedés ügyében.

A megbeszélésen az ITM előzetes közleménye szerint Palkovics személyesen megmutatta Karácsony Gergelynek a budapesti közösségi közlekedés éves támogatásának kifizetéséről szóló szerződés tervezetét.

Karácsony hétfő reggel metróval érkezett a Kossuth Lajos térre, ott várt rá Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője. Innen együtt sétáltak át a Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épületéhez, amit élőben közvetítettek a főpolgármester Facebook-oldalán – írta a Telex. 

„Olyan nincs, hogy valaki, akit senki sem választott meg, ír nekem egy emailt vasárnap délután, hogy öcsike, akkor reggel nyolckor gyere a pénzedért. Tarlós István nagyon adott az ilyenekre, ő például sosem ment tárgyalni miniszterekhez. Biztos, hogy most epét hányna, nyilvánosan küldené el a francba Palkovics miniszter urat. Én csak finoman jelzem, hogy ez szerintem nem elegáns” – mondta Karácsony.

Palkovics László és Karácsony Gergely tárgyalása alig pár percig tartott. Aláírták a BKK állami támogatásáról szóló szerződését, így az állam még idén átutalja a 12 milliárd forintos normatívát.

„Tárgyalás nem volt, ugyanazt a papírt írtuk alá, mint tavaly, tavalyelőtt és 2015 óta minden évben” – mondta a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón Karácsony. A főpolgármester itt is elmondta, hogy ez a 12 milliárd forint a teljes budapesti közösségi közlekedés hét százalékát biztosítja. Ez nagyjából annyi, ami a jegybevételek áfatartalma.

A főpolgármester nem érti, miért kellett nyomást gyakorolni a minisztériumra, hogy ezt a pénzt kifizessék, de végül aláírták a szerződést. „A mai nap leállítjuk azokat a hangosbemondásokat a BKK járatain, amelyekben felhívtuk a figyelmet, hogy az állami normatíva nem érkezett meg. Továbbra is stabilan működik a fővárosi tömegközlekedés” – mondta Karácsony.

A megbeszélésen érintőlegesen szóba került az agglomerációs közlekedés finanszírozásáról szóló szerződés is, Karácsony szerint ebben még elszámolási vita van a felek között.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version