Kiemelt hírek
Koronavírus-üzemmódba kapcsoltak a kórházak
12 093 ágyat kell biztosítani súlyos koronavírusos betegek számára november 15-től.
Az azonnali ellátást nem igénylő beavatkozásokat el kell halasztani, megint leállnak a szűrővizsgálatok. Húsz ágy esetén legalább egy szakorvosnak, egy orvosnak és öt ápolónak kell szolgálatot teljesíteni egy műszakban – rendelkezett Kásler Miklós.
Nagyságrendileg akkora kórházi kapacitás felszabadítását rendelte el a súlyos koronavírusos betegek részére Kásler Miklós miniszter november 15-től, amekkorára a harmadik hullám csúcsán volt szükség – derül ki az emberi erőforrások miniszterének (20/2021. XI.10. számú) egyedi utasításából, amely a Magyar Hanghoz is eljutott.
A dokumentum rögzíti, országszerte az államilag finanszírozott 60 465 kórházi ágyak húsz százalékát, 12 093 ágyat kell biztosítani súlyos koronavírusos betegek számára. Ezek tíz százaléka, 1209 ágy az intenzív osztályokon kell, hogy rendelkezésre álljon – írja a lap.
A járvány harmadik hullámának tetőzésekor, március végén és május első felében 12 ezer körül volt a kórházban ápoltak száma, közülük másfél ezren feküdtek intenzív osztályon és igényeltek gépi lélegeztetést – emlékeztet a lap.
Kásler utasítása szerint november 15-től az ápolást igénylő koronavírusos betegeket országszerte 30 kórház, klinika fogadja, ebből hét fővárosi. Megnyit a kiskunhalasi mobil járványkórház is. Most is főként a megyei központi kórházak és az orvosi egyetemek klinikáira hárul a legtöbb feladat.
A mostani utasítás fontos pontja, hogy az egészségügyi szolgáltatók újranyitásával kapcsolatos, májusban hozott rendelkezéseket visszavonta a miniszter. Ennek értelmében november 15-től az azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő beavatkozásokat el kell halasztani, illetve ismét leállnak a szűrővizsgálatok.
A miniszteri utasítás mindezen döntések mellett felsorolja, mely intézmények láthatják el a koronavírussal fertőzött gyermekeket, illetve a dialízis (művese) kezelésre szoruló covidosokat. Rögzíti továbbá, hogy intenzív osztályon húsz ágy esetén legalább egy szakorvosnak, egy orvosnak és öt ápolónak kell szolgálatot teljesíteni egy műszakban – derül ki a miniszteri utasításból.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!