Kiemelt hírek
Végleges: búcsúzik a Fradi
Már a harmadik hely megszerzésére sem maradt matematikai esély a Celtic elleni újabb vereség után.
Negyedik mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga csoportkörében: a magyar bajnokcsapat csütörtökön hazai pályán a skót Celtic Glasgow együttesétől kapott ki 3-2-re, és ezzel eldőlt, hogy a negyedik helyen végez, azaz véget ér számára az európai kupaszereplés a mostani idényben.
Rögtön az első percben egy ígéretes támadást vezetett a Ferencváros, de Nguen nagy helyzetben rosszul találta el a labdát. A vendégek a harmadik percben egy hatalmas hazai védelmi hibát követően megszerezték a vezetést. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, igaz, Zubkov góljához – amelyet később Juranovic öngóljaként könyveltek el – nagy adag szerencsére is szükség volt. Hasonló körülmények között került újra előnybe a skót gárda, Jota lövése Vécsei vállán megpattanva jutott a hálóba.
A fordulást követő első percekben mindkét csapat egyszer-egyszer eltalálta a felső lécet, a hazaiaktól Nguen különösen szép akció végén volt peches. Az 58. percben Blazic egy csodálatos mentéssel tartotta életben a hazai reményeket, a szlovén védő Furuhasi emelését követően segítette ki a tehetetlen Bogdánt. Másfél perccel később már nem menekült meg a Ferencváros, a zöld-fehér keménymagnál pedig ekkor telt be a pohár és először a mutatott játékot minősítették nyomdafestéket nem tűrő stílusban, majd Peter Stögernek, a gárda osztrák vezetőedzőjének köszönték meg anyanyelvén eddigi munkáját.
A skótok érthetően magabiztosan futballoztak, ezt támasztotta alá az is, hogy Ange Postecoglou az egyébként remeklő támadótrióját egyszerre cserélte le a 70. percben.
A Celtic már látványosan a találkozó végét várta, amikor Uzuni egy gyönyörű góllal még visszahozta a hazai reményeket, de az egyenlítés már nem jött össze a Ferencvárosnak.
Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, nem gondol a távozásra, a hátralevő két csoportmérkőzésen pedig továbbra is az a cél, hogy pontokat szerezzen az együttes. Hozzátette, védekezésben sok hibát követtek el, a csapat erejének nagy részét pedig az emésztette fel, hogy az egyenlítésért küzdjön.
A csoport másik mérkőzésén a Bayer Leverkusen hazai pályán könnyedén, 4-0-ra legyőzte a Real Betist, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.
*
Labdarúgó Európa-liga, G csoport, 4. forduló:
Ferencváros–Celtic Glasgow 2-3 (1-2)
Bayer Leverkusen–Real Betis 4-0 (1-0)
A csoport állása: 1. Leverkusen 10 pont, 2. Betis 7, 3. Celtic 6, 4. Ferencváros 0.
Az első helyezett a nyolcaddöntőbe jut, míg a második a Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikjának egyikével játszik a 16 közé kerülésért. A csoportharmadikok a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában folytatják.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója