Nagyvilág
Variálható varrókészlet gyerekeknek
Az Almaborealis alapítója, a finn Maija Nygren dizájner és anyuka, ötéves korában tanult meg kötni a nagymamájától.
A legtöbb gyerek ma már úgy nő fel, hogy egy gombot se tud felvarrni. Pedig a varrás fontos készségeket fejleszt, emellett sikerélményt ad, ezért készített az Almaborealis dizájnstúdió varrókészletet gyerekeknek, amivel maguknak varrhatnak ruhát, előre gyártott elemekből, mintha egy kirakóst illesztenének össze, így kapta a Puzzleware nevet.
Az Almaborealis alapítója, a finn Maija Nygren dizájner és anyuka, ötéves korában tanult meg kötni a nagymamájától, és ez a szenvedély egész életében elkísérte, közben a munkájává is vált. Műhelyében ma is gyerekeket tanít kötésre és varrásra, de azokra a gyerekekre is gondol, akik nem tudnak részt venni a foglalkozásain, és nincs a családjukban kézimunkázó nagymama. Nekik tervezte a többszörös dizájn díjas Puzzleware készleteket, amikkel akár a 4-12 éves gyerekek is maguknak varrhatnak ruhát. Ehhez ő köti meg előre az elemeket, biológiailag lebomló, 100 százalékos skót gyapjúból (ami olyan puha, mint egy nagy ölelés), cipőfűzőlyuk nagyságú lyukakkal, amiken könnyű a kis kezeknek a vastag, tompa, fa varrótűt átbökni. A darabok pontosan összeilleszthetők, így nincs szükség gombokra vagy patentra. Varrás előtt még az öltéstípusokat is megtanítja kártyákon a gyerekeknek.
„A divatipar eláraszt minket olcsó ruhaneművel, így mára eltűnt az otthoni szabás-varrás fontos hagyománya. Még a tananyagból is kikopott, a nyolc éves lányom az iskolában egyszer sem vett tűt a kezébe. Pedig a varrás megtanít minket az anyagok és a kézimunka megbecsülésére, rádöbbent, mennyi munka van egy egyszerű, hétköznapi ruhadarabunkban is. Emellett fejleszti a szem-kéz koordinációt, a koncentrációt és a problémamegoldó készséget” ⎼ magyarázta a tervező a Dezeennek.
Készleteiből a gyerekek játékosan, részben a technikai instrukciók segítségével, de alapvetően a saját ízlésük, kreatív ötleteik segítségével varrhanak maguknak ruhát, és ahogy nőnek, újabb elemekkel is kiegészíthetik és díszíthetik a színes, vidám kirakósra emlékeztető nadrágot, szoknyát, vagy felsőt. Az alapkészlet négyezer, a legnagyobb 34 ezer forintért rendelhető meg az Almaborealis webshopjából, de ahol akad egy ügyeskezű nagymama, házilag is tud hasonló játékot készíteni az unokáknak.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója