Magyarország
Meghalt Venczel Vera
A Jászai Mari-díjas magyar színésznő 76 éves volt.
A színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan magyar filmben szerepelt. Az általa megformált karakterekből áradt a jóság és a tisztaság, játékából sugárzott a finom, törékeny nőiesség és a színészet iránti szenvedély. Kiemelkedő színészi adottságai, munka iránti elkötelezettsége és teherbírása kedvességgel és szerénységgel párosult. Kollégáinak, barátainak és családtagjainak mindig nagy figyelmet szentelt, érdeklődve, szeretetteljesen fordult a körülötte lévő emberekhez – olvasható a színház méltatásában.
Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza szerette volna, ha növendéke a Madách Színházhoz szerződik, de másodév végén szerepet ajánlottak neki a Vígszínházban, és többé már nem is hagyta el a színházat.
Vendégművészként azonban gyakran játszott más színházakban is, és számos tévéjátékban, filmben szerepelt. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megszülető alakításait (Pillangó, A fekete város) több tévés fesztiválon díjazták. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját.
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Vígszínház saját halottjának tekinti.
168.hu / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!