Nagyvilág
Újra vurstliban mulathatnak a britek
Egy év kihagyás után pénteken újra megnyílt Európa legnagyobb és legrégebbi utazó vidámparkja az angliai Hullban.
A legendás vurstli 700 éves múltra tekint vissza, és az idén tíz napon át legalább 800 ezer embert várnak a több mint 300 attrakcióval, a körhintáktól az óiáskerekeken át a hullámvasútakig – tudósított a BBC.
A vásárba a belépés ingyenes, csak a játékokért kell fizetni, átlagosan 1-2 ezer forintot menetenként, de a helyi lapokban ilyenkor ingyenes kuponokat helyeznek el, hogy még több embert csalogassanak ki az eseményre. Az új attrakciók közt van az 55 méter magas Star Flyer körhinta, a nyolc sebesen forgó gondolából álló holland KMG Extreme, és a francia Ice Jet kvazár, azaz körbe forgó hullámvasút. Szombaton egy technikai hiba miatt épp a Star Flyer állt le, és 24 utasa – köztük egy hétéves kisfiú – maradt lógva 55 méter magasban. Őket végül 12 perccel később lehozták, a körhintát pedig átvizsgálás után újra megnyitották.
Sok kritika is érte a szervezőket és az engedélyt kiadó városvezetést, hogy nagy felelőtlenség pandémia idején ilyen „szuperfertőző” eseményt rendezni, ahol összetömörülnek az emberek, és könnyen terjed a vírus. A vezetőség ezért azt kérte mindenkitől, hogy viseljenek maszkot és gyakran használják a kézfertőtlenítő állomásokat. Aki pedig betegnek érzi magát, inkább ne menjen ki a vásárba. Miután rengeteg család is kilátogat ide, mert őket is kivitték a szüleik gyerekkorukban, minden szülőtől kérik, hogy belépéskor fotózza le a gyermekét, és az elérhetőségét papírra felírva tegye a gyerek zsebébe, mert ez segít a rendőröknek a keresésben, ha elveszítik egymást a tömegben. Már az első napon három eltűnt gyereket találtak meg így és adtak vissza a szüleinek. A második napon hat főt 48 órára kitiltottak a vidámparkból, két felnőttet pedig letartóztattak, mert részegen randalíroztak, pedig a balhézásra zéró tolerancia van a gyerekekkel teli rendezvényen. A szervezők nem javasolják, hogy bárki ékszert és értékeket vigyen magával, a zsebtolvajok miatt, és külön felhívták a figyelmet, hogy mielőtt bárki elindul a vásárba, otthon is jól zárjon be mindent, mert a betörők is dolgoznak, mialatt a fél város a vurstliban mulat.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója