Kiemelt hírek
A Jobbikot érzi a legközelebb magához Márki-Zay
„Megpörgettük a vörös polipot” – mondta Márki-Zay Péter arra utalva, hogy szerinte a Fideszt is összezavarták az elmúlt hét bizonytalanságai.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője a péntek reggeli KeljfelJancsiban nyilatkozott Fiala Jánosnak.
A Karácsony Gergely főpolgármesterrel történő együttműködésről azt mondta: a döntés arról szól, hogy kettejük közül melyikük megy a vágóhídra, kit fognak „lemészárolni” – nem csak a kormánypárti sajtóban. Aztán ugyanez lesz a „rendes” kampányban is. Ugyanakkor, mint mondta, a kampány arról is szól, hogy melyikük programja és melyikük személyisége mögé tudják beállítani az ellenzékieket.
A műsor idején, a Karácsony Gergellyel közösen tervezett bejelentés előtt néhány órával úgy fogalmazott: minden a legnagyobb rendben lesz, az ellenzék jól fog kijönni a történtekből. Márki-Zay arra még nem válaszolt, hogy három vagy két név lesz a szavazólapon.
Az elmúlt egy hét kapcsán elmondta, soha nem tévesztette el a célt, Orbán „mindent behálózó vörös polip rendszerének” leváltását. „Megpörgettük a vörös polipot” – utalt arra, hogy szerinte a Fideszt is összezavarták az elmúlt hét bizonytalanságai.
Fiala János műsorvezető elmondta: nem tudja elképzelni, hogyan állna be Márki-Zay mögé az MSZP, amelynek így fel kellene adnia a jelöltjét és az identitását. Erre a polgármester úgy reagált: a szocialisták hiába várják, hogy ő megmentse a Tóth Csabáikat és megcsinálja a programjukat. A párt szerinte azzal menti meg magát, ha beáll mögé.
A Kétfarkú Kutya Pártról szólva azt monda, hogy minden szimpátiája és a személyes jó kapcsolatuk ellenére a kutyapártra adott szavazatok elvesztegetett voksok. Vona Gáborról és a Jobbikról is beszélt: annak ellenére, hogy sokszor kritizálta pártelnökként Vonát, mára kifejezetten jó a kapcsolatuk, és a Jobbikot érzi magához ideológiailag a legközelebb.
Kérdésre elmondta, ha az előválasztást Dobrev Klára nyerné, ugyanúgy támogatná, mert kénytelen lenne. Kifejtette, hogy nem kell mindenkit kedvelni az ellenzéki politikusok közül, de az ideológiai különbségektől függetlenül össze kell állni, mert csak így lehet leváltani Orbán Viktort.
168.hu / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója