Nagyvilág
Az amerikai elnök is példát mutat
Az amerikai televíziós társaságok kamerái előtt, a Fehér Házban vette fel a harmadik, koronavírus elleni emlékeztető oltását Joe Biden amerikai elnök.
Az amerikai elnök biztonságosnak és hatékonynak nevezte a harmadik adag vakcinát. Az oltás nyilvános felvételével az amerikai sajtó beszámolói szerint az volt a Biden célja, hogy növelje a bizalmat a szérumok iránt, és az oltás felvételére ösztönözze azokat, akik még nem éltek az állam nyújtotta lehetőséggel. „Tudom, hogy nem úgy néz ki, de túl vagyok a 65. életévemen, jóval túl vagyok rajta, és ezért kapok ma emlékeztető oltást” – fogalmazott a 78 éves elnök, aki arról is beszélt, hogy felesége, Jill Biden is hamarosan megkapja a harmadik adag oltását.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) a múlt héten hagyta jóvá, hogy a 65 éves és idősebb emberek, valamint a valamilyen alapbetegségben szenvedő, illetve az egészségügyi szempontból veszélyes munkahelyen dolgozó felnőtt állampolgárok megkaphassák az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett Covid-19 elleni vakcina harmadik, emlékeztető oltását.
Az Egyesült Államokban azok a személyek jogosultak a harmadik, emlékeztető oltás felvételére, akik legalább hat hónapja kapták meg a második adag Pfizer/BioNTech vakcinájukat. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) egyelőre nem hagyta jóvá a Moderna emlékeztető oltásra vonatkozó kérelmét, a Johnson and Johnson vállalat pedig még be sem nyújtotta azt.
Amerikai egészségügyi szakemberek szerint fontos a harmadik oltás felvétele, de a koronavírus elleni harcban a jelenlegi legfontosabb feladatnak azt tartják, hogy minél több oltással nem rendelkező személyt sikerüljön meggyőzni a vakcina felvételéről. A CDC adatai szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 23 százaléka még egyetlen oltást sem kapott. „Az emlékeztető oltások fontosak, de a legfontosabb dolog, amit meg kell tennünk, hogy több embert oltassunk be” – mondta Biden. Az elnök szerint azok, akik nem veszik fel az oltást „szörnyen sok kárt okoznak”.
Az amerikai törvényhozás számos szenátora jelezte a közelmúltban, hogy pozitív lett a tesztjük. Lindsey Graham, Észak-Karolina állam republikánus, John Hickenlooper, Colorado állam demokrata, Roger Wicker, Mississippi állam republikánus és Angus King, Maine állam független szenátora is augusztusban jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje, annak ellenére, hogy megkapta korábban a védettséghez szükséges oltásokat.
mti
(Kiemelt kép: KEN CEDENO – MTI-EPA-SIPA-POOL)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója