Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Vérfürdő a tengereken

Létrehozva:

Az idei norvég bálnavadászati szezonban 575 csukabálnát ejtettek el az ország halászati szövetségének (Rafisklaget) friss jelentése szerint, lényegében a hagyományőrzés jegyében. 

Az országban ugyanis olyan csekély az érdeklődés a bálnahús és -zsír iránti, hogy az elejtett állatok nagy részét Japánba adják el.

A halászati minisztérium szóvivője megerősítette a számot hétfőn, az idény utolsó napján, ami azt jelenti, hogy kissé még nőhet a mennyiség. Ez a legtöbb csukabálna, melyet 2016 óta egy szezonban elejtettek.

A korábbi évekhez hasonlóan a minisztérium 1278-ban maximálta a leölhető bálnák számát. Az elejtett állatok száma azonban általában messze az engedélyezett mennyiség alatt marad. Tavaly 503 csukabálnát ejtettek el a vadászidény alatt. Norvégia azonban még így is a világ vezető bálnavadász országa, jóval megelőzi Japánt és Izlandot a német bálna- és delfinvédő szervezet (WDC) hétfői közlése szerint.

A bálnák kereskedelmi levadászása teljesen védhetetlen többek között a hatalmas tengeri emlősök óceáni ökoszisztémában játszott fontos szerepe miatt – mondta Astrid Fuchs, a WDC szakértője.

A csukabálnák vadászata régi norvég hagyomány, ma már azonban kevés halász követi. Tavaly 13 halászhajó vett részt a bálnák elejtésében. A bálnavadászidény áprilisi kezdete előtt a halászati minisztérium azzal érvelt, hogy a bálnavadászat Norvégia természeti erőforrásainak fenntartható kiaknázása. Mivel az országban nagyon kicsi a bálnahús és -zsír iránti kereslet, az elejtett állatok nagy részét Japánba adják el, amely 2019-ben szintén újrakezdte a vadászatot.

Annyira, hogy hónap elején a szigetországban is megkezdték az éves delfin- és bálnavadászatot. A vérfürdő márciusig fog tartani. A halászok egy kis öbölbe terelik az állatokat úgy, hogy a tengerbe helyezett fémrudakat kalapáccsal verve megbénítják a tájékozódási képességüket. A legszebb példányokat kiválasztják a japán és külföldi delfináriumok számára, a többit egy szomszédos öbölben lemészárolják a húsukért.

mti/ph

 (Kiemelt kép: FABRICE GUERIN – BIOSPHOTO VIA AFP)

Legnépszerűbb cikkeink