Nagyvilág
Leállt az Uzsoki sürgősségije
Orvoshiány miatt szerda este 18 órától leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya. A hírt Kunetz Zsombor tette közzé Facebook oldalán.
„Elég gyorsan igazolta az élet, hogy azonnal végre kell hajtani azokat a változtatásokat az egészségügyben, amelyeket tegnap és ma írtam meg, valamint az egészségügyi jogállási törvényt azonnal vissza kell vonni. Tegnap estétől leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya” – írta a Facebookon egy belső körlevélre hivatkozva dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő.
A belső körlevélben dr. Tóth Ferenc orvosigazgató így indokolta a leállást:
„Az ESZJTV (Egészségügyi Jogállásról szóló Törvény sic!) bevezetését követően sürgősségi betegellátó osztályunkon a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki, így az SBO működését augusztus 4-én 18 órától intézményünk lemondani kényszerült.”
Tóth Ferenc hozzátette: a sürgősségi osztály lemondása a traumatológiai ügyeletet nem érinti, az változatlan formában ellátja feladatát.
Kunetz így összegzett: „Tökéletes példája az agresszív, át nem gondolt, úthenger mentalitásnak ez a helyzet. Ugyanis az új jogállási törvény rendkívül nehézzé tette a vállalkozó orvosok működését, akik ezelőtt több intézményben is dolgozhattak párhuzamosan. Ennek vége, és bizony ezen az sem segített, hogy maga a törvény gyakorlatilag félig kész formában jelent meg. Sok módosítás még mindig nem készült el. Holnap, majd amikor a sebészeten lesz ugyanez a helyzet, vagy a kardiológián, akkor azt is bezárják? Végül a kórházat is?” – tette fel végül a kérdést Kunetz Zsombor.
Miután március elején kiderült, hogyl 5500 egészségügyi dolgozó nem írta alá az új szerződését, Kunetz egy akkori bejegyzésében rámutatott: „a kieső orvosok száma 2-3 megyei kórház teljes egészségügyi személyzetét jelentheti. Ideig-óráig lehet a veszélyhelyzetet is tologatni, meg át- és kirendelni, de hosszabb távon ez nem fog működni. Osztályok, kórházak fognak bezárni és nem feltétlenül a szakmai indokoltság alapján”.
24.hu/ph
(Kiemelt kép: RÓKA LÁSZLÓ – MTVA-BIZOMÁNYOSI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Magyarország2023.05.31. 10:01
Százhetven kiállítóval nyílik meg az idei Ünnepi Könyvhét