Magyarország
A Nehru-parton emlékezhetünk az áldozatokra
A szövetséges erők 1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik auschwitz-birkenaui lágerében kialakított cigány családi tábort. Egyes becslések szerint 200 ezer, más becslések szerint legalább 2 millió romát gyilkoltak meg a második világháborúban.
A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-át nyilvánították a roma holokauszt nemzetközi emléknapjává, az Európai Parlament pedig 2015-ben nyilvánította hivatalosan augusztus 2-át emléknappá. A magyarországi romákat már a 20. század elejétől megkülönböztették a hatóságok. 1916-tól például belügyminisztériumi rendelet írta elő a cigányok összeírását. 1938-ban hozták meg a romákat üldöző rendeletet, ami kimondta, hogy minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni. 1944-ben aztán szervezetten kezdték őket összegyűjteni és gettókba zárni. A legnagyobb magyarországi gyűjtőközpont a Komáromi Csillagerődben volt, ahol időseket, nőket, gyerekeket tartottak fogságban.
Karsai László történész 1992-ben megjelent, cigány holokauszttal foglalkozó könyvében ötezer főre teszi a deportált romák számát, egy 2012-es interjúban tízezer üldözött cigányról beszélt, a halottak számát pedig mintegy ezerre becsülte. Bársony János kisebbségkutató később a neveket megvizsgálva arra jutott, hogy körülbelül száz olyan roma volt a birkenaui cigánytábor áldozatai között, akik Magyarországon születtek, vagy magyar állampolgárok voltak.
Budapesten a Petőfi híd pesti hídfője közelében, a Nehru-parton avattak néhány éve emlékművet, ahol megemlékezhetünk az áldozatokra. A Tűz című alkotás Szabó Tamás szobrászművész és Mauer Klimes Ákos formatervező munkája. A három 3,20 méter magas, 1,40 méter széles, fekete, hasított márványhasáb résein benézve egy szenvedő, eltorzult arcú emberi alakot láthatunk. A fekete hasábok a koncentrációs táborok kemencéjét jelképezik, alapjának háromszög formája pedig arra emlékeztet, hogy fekete háromszög volt a romák jele a táborokban.
Lapunk is az áldozatokra emlékezve változtatta meg a fejlécét.
aradi péter
(Kiemelt kép: BALOGH ZOLTÁN – MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója