Kiemelt hírek

A kormány megtiltotta a reptéri sztrájkot

Published

on

Fotó: MTI / Mónus Márton

Huszonnégy órán belül lépett a kabinet, s elfojtotta a légiirányítók bérkövetelését.

Ahogy a Pesti Hírlap is megírta, három éve zajlanak az egyeztetések a HungaroControl és a vállalat három szakszervezete között. Kettővel egyez­ségre jutott a cégvezetés, a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezetével (CMLISZ) a bértárgyalások azonban nem hoztak eredményt, ezért a szakszervezet belengette, hogy kedden beszüntethetik a munkát.

A Magyar Nemzet szerint a tárgyalások kimenetelét az is befolyásolta, hogy a légiforgalmi vállalat 2020 márciusa óta – 2019 azonos időszakához képest – 60 százalékot meghaladó forgalomcsökkenést szenvedett el, ami hasonló mértékű bevételkieséshez, illetve a légiforgalmi irányítók radikális, akár 30 százalékos munkaterhelés-csökkenéséhez vezetett. Emiatt sok európai légi navigációs szolgáltató kényszerült arra, hogy csökkentse az irányítói fizetéseket vagy elbocsássa a szakállomány egy részét. A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép.

A kormányközeli Magyar Nemzet hétfői cikke után a kormány azonnal közbelépett, és a sztrájk kedd reggelre már megtarthatatlanná is vált.

A hétfő éjjel megjelent Magyar Közlönyben ugyanis a kormány Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával közzétette friss rendeletét „a veszélyhelyzet során a légiközlekedés biztonságának megőrzése és a COVID-elleni védekezéshez elengedhetetlen eszközök zökkenőmentes szállítása érdekében szükséges intézkedésekről”. A hatályos veszélyhelyzetben kiadott, keddtől már hatályba is lépett kormányrendelet gyakorlatilag a sztrájktörvény előírásait módosítja: „A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél.”

PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version