Nagyvilág
Kutatók vizsgálják, az inváziós képesség alapján hogyan csoportosíthatók a fajok
És hogy milyen tényezők határozzák meg az idegenhonos fajok terjedésének sikerét Európában.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját, Botta-Dukát Zoltánt is a tagjai között tudó kutatócsoport eredményeit bemutató publikáció a PNAS című szakfolyóiratban jelent meg június 1-jén.
Idegen növényfajoknak azokat nevezzük, amelyek természetes elterjedési területükön kívül nőnek. Közülük azok a fajok, amelyeknek sikerül önfenntartó populációt létrehozni az új környezetben – ezt nevezik meghonosodásnak –, jelentős negatív hatással lehetnek az élővilágra, a gazdaságra vagy az emberi jóllétre. A kutatók szerint azonban nem minden növényfaj egyformán sikeres az új élőhelyek meghódításában.
A tanulmány az inváziós siker három elkülönülő dimenzióját írja le: lokális tömegesség, földrajzi elterjedés és élőhelyválasztás. A sikeres fajok tömegesen, nagy területen és sokféle élőhelyen fordulnak elő.
A beszámoló szerint azonban a sikeres fajoknak csak egy részére igaz, hogy mindhárom szempontból sikeres hódító.
A vizsgálat során európai léptékben vizsgálták a szakemberek a fajok sikerességét a három szempont szerint, amelynek alapján elvégezték az Európában előforduló őshonos és idegen növényfajok nagy részének besorolását. A kutatók szerint a fajok biológiai tulajdonságai mellett a betelepedésük története is fontos egy-egy faj sikerének előrejelzéséhez.
Az eredmények azt mutatják, hogy a mindhárom szempontból sikeres fajok általában más kontinensekről származnak, míg az Európa más részein őshonos fajok többnyire nem lesznek sikeresek ott, ahol természetes módon nem fordultak elő a földrészen. Ezenkívül a más kontinensről származó, minden szempontból sikeres fajok gyakran gyors növekedésűek, azonban gyengén védekeznek természetes ellenségeik – például az őket fogyasztó rovarok – ellen.
Ez összecseng az „ellenségektől megszabadulva” hipotézissel, amely szerint új földrajzi területre kerülve az idegen faj maga mögött hagyja az evolúció során vele együtt kifejlődött kórokozóit és fogyasztóit, így kevésbé fontos számára a védekezés, és erőforrásait a növekedésre fordíthatja.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!