Magyarország

Magyarország kiáll Izrael mellett

Published

on

Szijjártó Péter az izraeli Petah-Tikvában | Forrás: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Magyarország kiáll barátja és szövetségese, Izrael mellett – hangsúlyozta Benjamin Netanjahuval folytatott jeruzsálemi találkozóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Izrael a barátunk, a szövetségesünk, s teljesen természetes, hogy amikor támadás éri, akkor kiállunk Izrael, a barátunk mellett” – mondta a magyar külügyminiszter a tárgyalásokat követő nyilatkozatában. 

Benjamin Netanjahu megköszönte a kiállást, Szijjártó Péter pedig biztosította arról, hogy Magyarország a jövőben is hasonló álláspontot képvisel majd. „Minden egyes olyan nyilatkozatot, határozatot, amelyek tisztességtelenek lennének Izraellel szemben, amelyek Izrael-ellenesek, vagy netán antiszemita hangokkal rendelkeznének, egészen biztosan meg fogunk vétózni a jövőben is” – ígérte a magyar diplomácia vezetője tárgyalópartnerének.

„Izraelt megtámadta egy terrorszervezet, a Hamász. Sajnos a nemzetközi politikai arénában ennek a kimondásához nem volt elég bátorság. A képmutatás és a kettős mérce miatt a nemzetközi közösség nem állt ki Izrael mellett” – emelte ki a magyar külügyminiszter, hozzátéve, hogy „a Hamászt és Izrael államot gyakorlatilag egy szinten kezelték, mintha a Hamász valamifajta NGO lenne, holott világosan kell beszélnünk, ez egy terrorszervezet, mely megtámadta Izraelt”.

 „Izraelnek igenis joga van az önvédelemhez” – hangsúlyozta a Szijjártó Péter a magyar közmédiának nyilatkozva, és megjegyezte: „sajnáljuk, hogy a nemzetközi politikai szervezetekben nem jött létre közös álláspont ezen helyzet értékeléséről”.

„Sajnáljuk, hogy elvitatták azt a tényt, hogy Izraelt egy terrorszervezet támadta meg, sajnáljuk, hogy egyes nemzetközi szervezetek Izraelt és a Hamászt egy szinten akarták kezelni, mintha a Hamász egy NGO lenne, és sajnáljuk azt is, hogy a nemzetközi szervezetek nem beszéltek világosan arról, hogy Izraelnek igenis joga van az önvédelemhez” – bírálta Szijjártó a gázai rakétatámadások nemzetközi visszhangját.

„Magyarország az EU-ban és az ENSZ intézményeiben is több olyan álláspontot, közös nyilatkozatot, határozatot vétózott meg, amely álláspontok, nyilatkozatok rendkívül tisztességtelenek voltak” – emlékeztetett a magyar diplomácia tevékenységére utalva.

„Abszolút elfogultan, Izrael-ellenesen közelítették meg a valós helyzetet. Ezeket az Izrael-ellenes álláspontokat mi eddig sem támogattuk és a jövőben sem fogjuk támogatni” – jelentette ki Szijjártó Péter.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version