Haldoklik a vita, de korai temetni

Mára a kormányoldal és ellenzék politikusai között ritka a személyeskedésen, a politikai üzengetésen túllépő vitahelyzet.

Politológusokat, elemzőket kérdeztünk ennek okairól, és arról, mire számíthatunk a választási kampányban.

Mintha eltűnőben lenne a politikai vita: úgy tűnik, leépülőben van a politikai vitakultúra Magyarországon: miniszterelnök-jelölti vita 2006 óta nem volt, a parlamentben gyakoriak a személyeskedő üzengetések, a tévés vitaműsorokban is mintha inkább csak elbeszélne egymás mellett kormányoldal és ellenzék. Ritkán, jobbára egyetemi fórumon, civil kerekasztal-beszélgetésen lehet találkozni valódi vitahelyzettel, ahol érdemi diskurzus alakulhat ki az egymással ellentétes oldalon álló politikusok között – ilyen lehet talán a Fúzió Hallgatói Közösség csütörtöki online vitaestje, ahol az egyetemi struktúraváltásról beszélget Orbán Balázs miniszterhelyettes és Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje. De vajon hogyan jutottunk idáig, ki a felelős a politikai vitakultúra hanyatlásáért, és hozhat-e ebben változást a választási kampány – erről kérdeztünk politológusokat, elemzőket.

Saját közönségnek

„Mind a jelenlegi kormánypártok, mind pedig az ellenzéki oldal pártjai jól elvannak ezzel a 2006-ban kezdődött, de 2010 után kiteljesedő helyzettel, hogy valójában nincs érdemi vita a két oldal között, amit a politikai polarizáció csak egyre jobban elmélyített” – állapította meg Kiszelly Zoltán. A politológus szerint vannak ugyan kivételes esetek, amikor nemcsak vita, de szakpolitikai kérdésekben konszenzus is van a két oldal között, ám ez ritkaság. Méghozzá azért – magyarázta –, mert míg 2006 előtt az uniós integráció és a kétharmados többséget igénylő döntések miatt konszenzuskényszer volt, addig 2010 óta a kétharmados parlamenti többség birtokában az Orbán-kormánynak erre nincs szüksége, így a konszenzusost felváltotta a többségi demokrácia modellje, ami viszont már nem igényli a vitát. A leépülő vitakultúráért a politikai polarizációt felelőssé tevő Kiszelly szerint „mindkét oldal régóta a saját közönségének játszik”, és ez megfigyelhető a parlamenten kívüli politizálásban éppúgy, mint az Országgyűlésben.

Az pedig, hogy mindkét oldalról „politológusok, jogászok, elemzők, vagyis a beszélő fejek” rendszeres résztvevői tévés vitaműsoroknak, szerinte a valódi politikai vitákat nem pótolja, noha egyre inkább átveszi azok szerepét. Kiszelly úgy véli, a közönség, a választópolgárok amúgy kíváncsiak az alternatívákra, e téren minden választás új helyzetet teremt. A politológus arra számít, hogy ellenzéki oldalon az ígért 106 egyéni választókörzettel szemben „jó, ha 30 helyen lesz érdemi előválasztás, a többi körzetben háttéralkuk döntenek majd, így az eddig ismert öt miniszterelnök-jelölt előválasztási vitái és csatározása ennek pótléka lehet”. A polarizált politikai térben szerinte „Karácsony Gergely lesz ellenzéki oldalról a béke angyala”, és úgy véli, erre a helyzetre a Fidesznek is reagálnia kell, mivel a saját táboron túli voksok is kellenek a győzelemhez. Ettől még nem tartja biztosnak, hogy lesz Orbán-Karácsony vita, de most „az elmúlt évtizedben először két nagy tömb közül kell választani”, ez pedig kíváncsivá teszi a választókat.

Hátrány is lehet

A Fidesz nagyobb felelősségét látja Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója abban, hogy mára kiveszőben van az érdemi és értelmes vita a politikában. Ez a folyamat szerinte 2010 után gyorsult fel látványosan, mivel a kormányzó Fidesznek az volt az érdeke, hogy magát az egyedüli erős és potens politikai tényezőnek állítsa be, amelynek „nem méltó ellenfele még a vita szintjén sem” az akkoriban széttartó és gyenge ellenzék. Hozzátette: mivel itthon így pozicionálta magát a Fidesz, „ellenfelet, ellenségképet is külföldön kellett keresnie, és meg is találta hol Brüsszelben, hol Soros Györgyben, hol a menekültekben”. Úgy vélte, ez a tudatos politika a Fidesz részéről sokáig működött, de mostanra a helyzet megváltozott azzal, hogy ennyire fej-fej mellett mérhető már a kormánypárt és az ellenzéki összefogás pártjainak népszerűsége, és utóbbiaknak lesz egy közös miniszterelnök-jelöltjük Orbán kihívójaként. Virág Andrea ettől még nem fogadna nagyobb összegben arra, hogy lesz miniszterelnök-jelölti vita Orbán részvételével, de figyelmeztetett: a 2019-es önkormányzati választásnál is hibának bizonyult, hogy Tarlós István nem állt ki vitára Karácsony Gergellyel. A vitahelyzetek mellőzésének gyakorlatát a Fidesz teremtette meg, de ez egy kiélezett választási helyzetben hátránnyá is válhat.

Virág szerint a közelgő ellenzéki előválasztás iránti választói érdeklődés is azt mutatja, hogy „lenne igény a valódi politikai vitákra”. Csakhogy „a Fidesz és politikusai egyszerűen elszoktak a vitától”, még ha egy-egy szakértői vitára van is néha példa, akkor sem a közmédiában – emelte ki. Hozzátette: „a Fideszben a látszat fenntartását szolgáló központi döntés az is, hogy legyen néhány vitára kapható kormánypárti politikus”, az ellenzéki vitapartner pedig belemegy ebbe a helyzetbe, mivel „enélkül nem követelheti hitelesen a Fidesztől az érdemi párbeszédet”. A stratégiai igazgató szerint a parlamentben szintén nincs érdemi vita, „elbeszélnek egymás mellett a felek”, de az ellenzék és a kormányoldal egyaránt felelős azért, hogy politikusaik nem vitafórumként, hanem kommunikációs terepként, eszközként használják az Országgyűlést. Ezzel együtt szerinte az ellenzéki politizálásnak még mindig fontos terepe a parlamenti munka, hiszen törvénymódosításokkal is megmutatható, hogy az ellenzék dolgozik, vannak ötletei, javaslatai, elképzelései. Ráadásul – tette hozzá – az Országgyűlésben esett meg az elmúlt ciklus szerinte leginkább sorsfordító eseménye, „a rabszolgatörvény 2018. végi elfogadása körüli tiltakozás, ami összehozta az ellenzéki pártokat”.

Ha nő a tét, lesz vita

Nem temeti még a politikai vita műfaját a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója. Sőt, Lakatos Júlia úgy látja, „ahogy nő a tét, egyre inkább tér vissza a vita a politikába”. Mivel az ellenzéki erővonalak átrendeződtek, a kormány számára is fontossá vált, hogy bizonyítson – tette hozzá. Azt, hogy ez nem volt jellemző az utóbbi időszakban, a megváltozott médiafogyasztási szokásokkal, átalakuló médiastruktúrával magyarázta, de megjegyezte: az, hogy a politikusok elkezdtek elbeszélni egymás mellett a stúdiókban, külföldi hatás, és nagyjából egyszerre jelentkezett a pártoknál. Arra a felvetésre, hogy sokan emlékeznek még Torgyán József vagy Kuncze Gábor felszólalásaira, és úgy tartják, hogy mára az Országgyűlésben inkább a személyeskedő üzengetések nyertek teret, Lakatos úgy reagált: „az idő sok mindent megszépít, érdemes megnézni a korabeli parlamenti közvetítéseket, vagy még jobb, ha egy részt az Uborka című műsorból”. Elismerte, hogy talán azóta „az ingerküszöbünk magasabb lett: ami régen botrányt okozott volna, ma már megszokottá vált”.

Lakatos Júlia szerint egyébként a közbeszédből nem tűnt el az észszerű vita iránti igény, „csak mintha nem tudnánk mit kezdeni az eltérő véleményekkel”. Hozzátette: ez világszerte tapasztalható jelenség, aminek nem tesz jót, hogy „a közösségi média, a különféle algoritmusok kiszolgálják az ízlésünket”. Úgy vélte, „leginkább a kíváncsiság és a megértés szándéka vész ki az emberekből”. Megjegyezte azt is, hogy mindkét oldalon lát olyan politikusokat, akik természetesen elmondják pártjaik megfelelő paneljeit, de emellett a maguk eszközeivel értelmezni is próbálják a körülöttünk lévő világot. Korábban is voltak ilyen politikusok, de most egy generációváltást is lát. Lakatos Júlia szerint a vitakultúra „újjászületése” még várat magára, a 2022-es választási kampányban pedig arra számít, hogy a politikusi viták inkább kiegészítő jellegűek lesznek, egyszerűen azért, mert mindenki inkább a saját választóit győzködi, semmint a bizonytalanokat.

Főleg bizalom kéne

„A vitakultúra javítása politikai és társadalmi szinten örökös feladat, ehhez pedig közös helyzetértékelésre, javaslatok azonos értelmezésére és bátor kezdeményezésére, vagyis bizalomra van szükség” – ezt már Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője mondta, hozzátéve, hogy jövő áprilisig éles politikai kampány zajlik majd, „ami a bizalom helyreállítása szempontjából nem kedvező pillanat”. Szerinte egyébként amerikai típusú miniszterelnöki vita azért nincs Magyarországon 2006 óta, mert „ott kiderült, hogy a műfaj nem képes a választási hazugságok kiszűrésére: Gyurcsány Ferenc többszörösen is hamis állításokat tett, amelyekkel baloldali választók százezreit tudta megtéveszteni, s ezzel saját választási győzelmét segíteni”. Ettől függetlenül azonban miniszterelnök és ellenzék közötti vita háromhetente, az azonnali kérdések órájában a Parlamentben zajlik – emlékeztetett. Ugyanezt Németországban csak nemrég vezettek be, s ott csupán évi három alkalommal lehet közvetlen kérdést szegezni a kancellárnak – tette hozzá.

A parlamenti viták stílusáról úgy vélekedett: azok sosem voltak mentesek a személyeskedéstől, „ami elveszett az elmúlt években, az a humor”. Szerinte „a hírnév és az ismertség érdekében alakított show minden gátat átszakít”, amire jó példa, hogy a héten a jobbikos Jakab Péter újabb mélypontra jutott el, amikor a levezető elnök Kövér Lászlót szidalmazta. Mráz Ágoston arról is beszélt, hogy a közéleti vitafórumok egyébként az arányos választási rendszerben fontosabbak, ahol koalíciós kormányokat kell előkészíteni a közös elvek kikristályosításával. „A többségi elvű demokráciák – mint amilyen a brit, az amerikai vagy éppen a magyar – az egyik vagy a másik oldal győzelmét eredményezik, ezért itt fontosabb, hogy ezek az oldalak legyen felkészülve a kormányzásra” – magyarázta. Úgy vélte, a tévés közéleti vitaműsoroknak sok esetben hasonló a logikájuk, mint a parlamenti vitáknak: „általában nem a túloldal meggyőzése a legfontosabb cél”.

Lengyel Tibor