Magyarország
Késely Ajna negyedik helyen végzett 800 méteres gyorsúszásban.
A budapesti vizes Európa-bajnokság hétfői napján nem sikerült érmet szereznie a magyar csapatnak.
A 19 éves úszónő már a korosztályos versenyeken bizonyította tehetségét, hiszen három ifjúsági olimpiai bajnoki címe mellett, junior világ- és Európa-bajnokságot is nyert. Három évvel ezelőtt Glasgow-ban pedig –a mostanihoz hasonlóan a 800 méteres gyorsúszásban – a felnőttek között szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet. Sajnos, ezúttal nem tudott beleszólni a dobogós helyezések sorsába, de a negyedik hely biztató eredmény.
Szintén volt esélye a dobogóra a Holló Balázs, Zombori Gábor, Veres Laura, Fábián Fanni összeállítású 4×200 méteres vegyes gyorsváltónak, amely végül a hatodik helyen végzett.
A szerdai döntők során újabb esélyeseink ugranak a Duna Aréna medencéjébe: a 200 méteres férfi pillangóúszás világcsúcstartója, Kenderesi Tamás a legjobb időeredménnyel érkezett meg a döntőbe úgy, hogy megelőzte a címvédő – és világbajnok – Milák Kristófot, aki szintén ott lesz a fináléban.
Nem hiányzik majd a rajtkőről Németh Nándor sem. A BVSC junior világ- és Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki bronzérmes úszója egyéni csúcsát megjavítva jutott be a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjébe.
*
Dupla világcsúcs
Kliment Kolesznyikov hétfőn az 50 méteres hátúszásban megjavította saját világcsúcsát, elsőként áttörve a 24 perces időhatárt. Az orosz versenyző kedden még tovább javította eredményét, így az 50 méteres hátúszás új világcsúcsa mostantól 23.80 másodperc.
PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója