Kiemelt hírek
Újra kitalálják a mozit
Annak ellenére, hogy az üzemeltetőnek az elmúlt egy évben semmi bevétele nem volt, a hat budapesti fenntartású művészmozi alkalmazottai teljes fizetést kaptak, a kiesést pedig pályázati pénzekkel igyekszik pótolni a filmszínházak gazdája – derült ki a KeljfelJancsi ma reggeli adásából, amelynek vendége Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója volt.
Liszka elmondása szerint az elmúlt bő egy évben hasonlóképp működtek a mozik, mint ahogyan szoktak, vetítéseket is tartottak, ugyanis karban kell tartani a mozigépeket, a különbség annyi volt, hogy ezt zárt ajtók mögött kellett megtenniük. „Hetente legalább kétszer kellett vetíteni, mert különben tönkre mennek a vetítők” – mondta, majd hozzátette: mióta a Lumiére testvérek feltaláltak a vetítőt, nem volt olyan időszak, amikor hónapokig kellett nélkülözni a filmeket.
Távmozi, kertmozi
A Budapest Film Zrt. alá a fővárosi művészmozik, tehát a Corvin, a Művész, a Tabán, a Puskin, a Toldi és a Kino tartozik, a járványhelyzet miatt pedig létrehozták a Távmozit. Itt azonban nem ugyanazok a filmek futottak, mint ha nyitva lettek volna az intézmények, ugyanis a forgalmazók filmek nélkül maradtak, a sokmillió forintos filmeket pedig nem lehetett online vetíteni. Liszka úgy vélekedett, rémálom lenne, ha az emberek nem térnének vissza a moziba, a Távmozi ugyanis lényegében egy kényszermegoldás. Hozzátette: az elmúlt egy évben bizonyára sokan megcsömörlöttek a virtuális tértől, és reméli, hogy sokan továbbra is vágynak a személyes kapcsolatokra.
Liszka Tamás elmondta, a dolgozók a járvány alatt végig üzemeltették a Távmozit, és igyekeztek pályázatokat felkutatni. Az Európai Unió egyik pályázatán nyertek is. A projekt „Újra kitalálni a mozit” címen fut, mely során a prágai, krakkói, kolozsvári, kassai művészmozikkal együtt tervezték meg, hogy mozikaraván formájában kisvárosokba, falukba juttatnák el a művészfilmek élményét, kortárs európai alkotásokkal. A vándor filmszínház ingyenes lesz, csakúgy, mint tavaly nyáron a budapesti kertmozik.
A Budapest Film Zrt. vezérigazgatója felidézte, az első zárás tavaly március közepén volt, ezt követően májusban indították el a kertmozikat (Hunyadi tér, Teleki tér, Döbrentei utca, Városmajori színház, Városháza), amelyek nagy része idén is látogatható lesz a nyári időszakban, annyi különbséggel, hogy a Városházán színházi előadások is lesznek. Emellett Rákospalotán, Újpesten és a Bikás park környékén is lesz mozijuk. Tavaly novemberben, amikor ismét be kellett zárniuk, a 100 dolgozó számára továbbképzéseket tartottak. Hozzátette: a fenntartó azt fogalmazta meg elvárásként, hogy ne széledjen szét a csapat. A főváros támogatása általában a költségvetés 5-6 százalékát teszi ki náluk, így abszolút a piacról élnek, meg kellett húzni a nadrágszíjat. „A fizetésüket ugyanúgy megkapták a dolgozók, ezt a fejlesztésekre félretett pénzből finanszíroztuk” – mondta Liszka, hozzátéve, hogy a mozigép-felújításra és a Corvin mozi homlokzatának felújítására félretett összegekből sikerült kigazdálkodniuk a bérköltségeket.
Levelet írt Orbánnak
Liszka azt is elmondta, hogy a Nemzeti Filmintézet 600 millió forintot osztott szét a magyarországi mozik között, amelyből a vidéki mozik a kevesebb tartalék miatt több pénzt kaptak. Hozzátette: náluk 100 milliós kiesések vannak, ami miatt közbeszerzéseket halasztanak el, a diákmunka pedig szünetel. „Novembertől mostanáig több mint 100 premier lett volna, ezek közül remélhetőleg minden be lesz pótolva, kivéve azok, amik streamingre kerültek fel” – bizakodott a vezérigazgató.
A május elsejei mozinyitás kapcsán Liszka elmondta: egyelőre nagyon kevés a néző, ugyanis oltási igazolvány kell a belépéshez. A 18 év alatti fiatalok még nincsenek beoltva, ők csak felnőtt kíséretében mehetnek filmszínházba. Ezt a szabályt egy furcsa anomáliának tartja, ezért a Mozisok Országos Szövetsége nevében levelet írt Orbán Viktornak, hogy a következő enyhítési fázisnál ezt vegyék ki a szabályozásból. Azt is megemlítette, hogy a kétoldalú megállapodással Magyarországon lévő külföldiek igazolását is el kell fogadniuk, ami egy szerb vagy bahreini igazolás esetében nem egyszerű.
Elmondása szerint nem volt kérdés, hogy amint lehet, kinyitnak, így 4 millió beoltottnál a 6 budapesti művészmozi meg is nyitotta kapuit – úgy tudja, ehhez országosan csak a szolnoki mozi csatlakozott. Kiemelte: az előadásszám szinte ugyanannyi mint volt, azonban eddig nagyon kevesen jönnek. „A művészmozikba megfontolt, gondolkodó emberek járnak, akik még kivárnak. Nagyon alacsony, fokozatos emelkedés van jelenleg” – mondta Liszka, aki azt is kiemelte: bár a mozilátogatókra a kormányrendelet szerint nem vonatkoznak a maszkviselés és a távolságtartás szabályai, a mozi dolgozóinak nevében mégis megköszöni, ha a filmbarátok betartják ezeket.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!