Kiemelt hírek
A NAV is vizsgálja a Felcsút tao-támogatását
A feljelentés-kiegészítés alapján döntenek majd a nyomozás elrendeléséről vagy elutasításáról.
Nyomozás indulhat amiatt, hogy tavaly tavasszal vitatott körülmények között, a szabálytalanságok, sőt a törvénysértés gyanúját is felvető módon jutott Orbán Viktor felcsúti fociakadémiája több mint 3 milliárd forint extra tao-támogatáshoz.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatósága már rajta van az ügyön, melyben feljelentés-kiegészítést rendelt el, ennek alapján legkésőbb június elején eldől, hogy megindítják-e a nyomozást. A felcsúti 3,2 milliárd jogszerűségének vizsgálata nem magától jutott a NAV eszébe, hanem Polt Péter legfőbb ügyész jelzésére láttak munkához. Ez a DK-s Vadai Ágnes országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott május 10-i legfőbb ügyészi válaszból derült ki. Ebben Polt azt írta a képviselőnek, hogy írásbeli kérdését feljelentésként értékelte és továbbította a NAV-nak, ahol a feljelentés-kiegészítés alapján döntenek majd a nyomozás elrendeléséről vagy elutasításáról.
Érdemes a vizsgálatra
Az ellenzéki politikus azt kérdezte Polttól: „Sértett törvényt a Magyar Labdarúgó Szövetség, mikor 2020 márciusában jóváhagyta, hogy Orbán Viktor felcsúti fociakadémiája összesen további 3,28 milliárd forint tao-támogatást használhasson fel?” A nyomozó hatóság dolga eldönteni, történt-e törvénysértés, ugyanakkor az ügyet mindenképpen érdekessé teszi a döntés körüli titkolózás és a támogatás odaítélésének körülményei körüli szabálytalanságok.
A témával sokat foglalkozó 444.hu idén márciusban arra a megállapításra jutott, hogy „a felcsúti fociparadicsom nem szabályos körülmények közt jutott hozzá egyetlen munkanap alatt hárommilliárd forint tao-támogatáshoz”. Erre a cikkre hivatkozva kérdezte Vadai is az esetleges törvénysértésről a legfőbb ügyészt. A cikkben felvetett kérdések nyomán az ellenzéki képviselő – és intézkedése alapján a legfőbb ügyész – szerint is érdemes lenne vizsgálni, hogy az ország leggazdagabb sportszervezete egy olyan újfatja taózási lehetőséggel élhetett, amit kifejezetten a szegényebb csapatok esélyegyenlőségére hivatkozva iktattak törvénybe. Ahogy azt is, hogy egyetlen nap alatt, hivatali ügymenetben hoztak végleges döntést olyan programmódosításokról, amelyekről elsőként az MLSZ Elnökségének kellett volna döntenie. A Felcsút ráadásul szinte a teljes összeghez hozzájuthatott még azelőtt, hogy az MLSZ Elnöksége döntött volna a 2020 előtt kezdett beruházásokra jutó éves sportági tao-támogatási keret felosztásáról. A kérelmek jóváhagyását és a támogatás kiadását két minisztériumnak is törvényes feladata lett volna előzetesen véleményezni, amire a jelek szerint nem került sor.
Az ügy lényege: 2020 márciusában a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jóváhagyta, hogy Orbán Viktor felcsúti fociakadémiája összesen további 3,28 milliárd forint tao-támogatást használhasson fel a megelőző három évben – 2017, 2018, 2019 – benyújtott tao-programjára, nullára csökkentve azok fennmaradó önrészét. Az „intenzitásnövelő támogatás” összege jelentős, ennyi például Körmend város éves költségvetése.
Mindent kitakartak
A 444.hu a Transparency Magyarország korrupcióellenes civil szervezet segítségével próbálta feltárni a döntés hátterét. Kikérték a támogatási dokumentumokat az MLSZ-től, de a szövetség ezt megtagadta, mondván: a törvény szerint nem kötelesek kiadni az elnökségi döntéseket előkészítő anyagoka. Amikor perre vitték volna az adatkérést, az MLSZ már azzal állt elő, hogy nem is született elnökségi határozat, csak egy utólagos elnökségi jóváhagyás, amit viszont nem akartak megmutatni.
A portál cikke felhívta a figyelmet, hogy a bíróságon tett állításokkal ellentétben az MLSZ érvényes tao-szabályzatának két pontja is kötelezte volna az elnökséget a felcsúti kérelmek jóváhagyására, így felvetődik a gyanú, hogy szabálytalanul intézték a dolgot. A részletek kiderülhettek volna a 444.hu és a Transparency által végül megnyert per nyomán abból a dokumentumból, amit végül az MLSZ kiadott a jogerős bírósági hatására.
Az MLSZ végül azzal a megjegyzéssel küldte el az elnökségi előterjesztést, hogy abból „az ügyhöz nem tartozó részeket kitakartuk.” Ez azt jelentette, hogy 7 oldalas dokumentumból a címet és az oldalszámokat leszámítva minden érdemi információt feketével kitakartak, csak az a két mondat maradt benne, hogy a felcsútiak kérték a „támogatás-intenzitás emelését” mintegy 3 milliárd forint értékben, az MLSZ pedig „a jogszabályi előírásoknak megfelelő” kérelmet „befogadta”.
A 444.hu cikke szerint problémás, hogy „ez a befogadás valójában az elbírálást, a jóváhagyást és a támogatás kiadását is magában foglalta”. Továbbá az MLSZ saját tao-szabályzatával is szembe ment a döntés, hiszen a sportszervezetek „összkiadásának biztosítására” nem is lehetett volna pályázni, de ha már igen, akkor a 300 milliót meghaladó összegekről az elnökségnek előzetesen kellett volna dönteni, ráadásul a procedúra lefolytatását még két miniszternek is jóvá kellett volna hagyni.
168.hu
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója