Kiemelt hírek
Hiába a tiltakozás, lezajlott az egyetemi modellváltás
A kormánypárti többség a parlament keddi ülésnapján elfogadta a törvényjavaslatot.
Múlt héten nyolc egyetem részvételével tartottak edukációs képzést a hallgatók számára az egyetemi modellváltásról, azonban sem ez, sem pedig az egyes egyetemek ellenállása nem tántorította el attól a kormányt, hogy átvigye a modellváltási törvényt.
Lezárult az Infosztrájk című egyhetes egyetemi programsorozat, amelynek keretein belül az abban résztvevő oktatók és hallgatók április 19. és 23. között az egyetemi modellváltás következményeiről, folyamatáról beszélhettek a tanórákon. Ahogy azonban arra számítani lehetett, a kormánypárti többség a parlament keddi ülésnapján elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében négy egyetem kivételével alapítványi fenntartásba helyezi az összes hazai felsőoktatási intézményt.
A diskurzus volt a cél
A döntés értelmében tizenegy további felsőoktatási intézmény került alapítványi fenntartásba, így lényegében csak fővárosi egyetemek maradnak a korábbi modellben, névileg az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Képzőművészeti Egyetem és a Zeneakadémia. A frissen alapítványi fenntartásba átkerült felsőoktatási intézmények listája a következő: Testnevelési Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Tokaj-Hegyalja Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Magyar Táncművészeti Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Gróf Tisza István Debreceni Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Óbudai Egyetem, Semmelweis Egyetem. Az Eszterházy Károly egyetem egyházi fenntartásba került.
A múlt héten lezajlott Infosztrájk programsorozatot a szervezők a március 15-i akciójuk folytatásaként szervezték meg, amikor is az ország különböző városaiban nemzeti színű szalaggal vontak be köztereket, köztéri szobrokat – olvasható a kezdeményezők közleményében. Az esemény célja az volt, hogy az egyetemi polgárság körében meginduljon a párbeszéd az autonómiáról és annak fontosságáról. A megmozdulásban résztvevő oktatók a tanóráikon teret biztosítottak a témáról való diskurzusnak. A kezdeményezésben nyolc egyetem vett részt: az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Fleck Zoltán, az ELTE, Jog- és társadalomelméleti tanszék oktatója, az Eötvös Károly Intézet igazgatója még a program kezdete előtt leszögezte, annak érdekében, hogy a hallgatók autonómiáját se sértsék meg, az ilyen „információs” órákon az oktató a kötelező részvétel alól mentesíti azokat, akik nem akarnak hasonló diskurzusban részt venni.
A vita elmaradt
Az eseményen többek közt részt vett Nádasdy Ádám – az ELTE Angol Nyelvészet Tanszékének professor emeritusa, Shakespeare magyar fordítója, aki egy kisebb csavarral élve Shakespeare női karaktereinek belső szabadságáról beszélt, így közelítve meg az autonómia kérdéskörét. Az egyéni előadások mellett kerekasztal-beszélgetésekre is sor került, többek között az átalakítás törvénytervezetéről beszélgettek oktatók, hallgatók és jogászok, de még a hazai társadalomtudományi kutatást folytató műhelyek is képviseltették magukat: Részvétel, civil társadalom, sztrájk a felsőoktatásban és azon túl címmel tartottak online konferenciát.
Az esemény azonban nem csak a tiltakozásban résztvevő oktatók és a hallgatók – tehát azok érvelését kívánta bemutatni, akik ellenzik a modellváltást, vitákat is igyekeztek szervezni ennek apropóján. Stumpf István, az egyetemi modellváltás levezénylésével megbízott kormánybiztos és Karsai György, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója is eszmét cserélt volna az eseménysorozat keretein belül, azonban Stumpf az utolsó pillanatban jelezte, az eseményen való megjelenését Vidnyánszky Attila meghívásához köti – derült ki az SZFE hallgatói önkormányzatának közleményéből. A vita tehát nem jött létre.
Hatalomátmentés
Az eseménysorozat kezdetén Polyák Gábor, az ELTE oktatója beszédében leszögezte: az egyetemekre igenis ráfér az átalakítás és kétség sem fér ahhoz, hogy vannak hibái a hazai felsőoktatásnak, de amit most tervez a kormány, az csak a változás ígérete. Kiemelte: az egyetemek ügyeiről döntő szenátus eddig biztosította a felsőoktatási autonómiát, azonban a kuratóriumok megjelenésével az egyetemek kitetté válhatnak a külső befolyásnak.
A kuratóriumokba ültetett politikusok, gazdasági szereplők, és néhány akadémikus dönt majd az ösztöndíjakról, kollégiumi férőhelyekről, egyetemi vezetők személyéről, vagy az uniós pénzek felhasználásáról is, nem pedig azok, akik közvetlen résztvevői az egyetemi életnek – hangzott el. A Kommunikáció- és Médiatudomány tanszék oktatója szerint nem most kezdődtek el a törekvések az egyetemi autonómia csorbítására, és amennyiben a kormányzat részéről valóban a sikeres átalakítás lett volna cél, nem kapkodva döntöttek volna erről.
„Az egyetemi vezetők nem tudták, mit fogadnak el, azt viszont tudták, hogy mi fog történni, ha nemet mondanak. Ez nem döntés volt, hanem zsarolás” – mondta.
A kezdeményezés, valamint az egyetemi polgárság sok esetben tapasztalt ellenállása azonban – ahogy azt a kedden elfogadott törvényjavaslatok is mutatják – nem rettentette el a kormányt az 1500 milliárdos fejlesztési programot magába foglaló modellváltás véghezvitelétől. Hiller István, korábbi oktatási és kulturális miniszter az RTL-nek elmondta, az egyetemi modellváltás egy újabb jele annak, hogy a kormányzópárt megkezdte a hatalomátmentést arra az esetre, ha alulmaradnának a 2020-es országgyűlési választáson.
Amellett, hogy a magyar felsőoktatás 70 százaléka alapítványi fenntartás alá került, arról is határozott a kormányzópárt parlament többsége, hogy az állam több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad át fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek. A döntés értelmében alapítványi fenntartásba kerültek egyes kastélyok, kikötők, parkok, földbirtokok, színházak és klinikák is.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!