Magyarország
Jogszerűen sztrájkoltak az SZFE oktatói
A dolgozók nemcsak az alacsony bér vagy a rossz munkakörülmények ellen sztrájkolhatnak, hanem abban az esetben is, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága kerül veszélybe.
A Kúria szerint is jogszerű volt az SZFE tanárai által tavaly szeptemberben kezdeményezett sztrájk – olvasható a tanárok jogi képviselőjét delegáló Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) közleményében.
Ezzel a Kúria megerősítette azt, amit az ügyben korábban eljárt Fővárosi Ítélőtábla kétszer is megállapított. A végzésben elismerik, hogy a dolgozók nemcsak az alacsony bér vagy a rossz munkakörülmények ellen sztrájkolhatnak, hanem abban az esetben is, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága kerül veszélybe, így az SZFE-s tanárok 8 pontban megfogalmazott követelésének mindegyike megállja a helyét.
Az ügy akkor kezdődött, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen tiltakozó tanárok tavaly szeptemberben, néhány nappal a hallgatói egyetemfoglalás után sztrájkbizottságot hoztak létre és egyeztetést kezdeményeztek a fenntartóval. Tekintettel arra, hogy senki nem ült le velük tárgyalni, a sztrájkbizottság szeptember 24-én néhány órás figyelmeztető sztrájkot tartott, majd október 1-től általános sztrájkba fogtak. Az egyetem és az azt fenntartó alapítvány ugyanakkor már szeptember 29-én kezdeményezte, hogy a Fővárosi Törvényszék jogellenesnek nyilvánítsa a tanárok sztrájkját, ezt sikerült is elérniük.
A sztrájkolók ugyanakkor megfellebbezték a Fővárosi Törvényszék végzését. Az ügyben másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezésnek helyt adva elutasította az SZFE és az Alapítvány kérelmét, majd részben új eljárás lefolytatására utasította a törvényszéket. A megismételt eljárás során a törvényszék és az ítélőtábla egyaránt megállapította, hogy a sztrájk ezen pontok vonatkozásában sem jogellenes. A kérelmezők által benyújtott felülvizsgálat sem vezetett eredményre, ugyanis a Kúria hatályában fenntartotta az ítélőtábla végzését, a sztrájk jogszerűségéhez tehát nem férhetett kétség.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!