Nagyvilág
Megint patthelyzet lehet Izraelben
Az ország felkészül a különleges „járványszavazásra”.
Ismét egy új kormány megalakítását nehezítő patthelyzetet, a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt támogató és a vele szemben összefogó pártok tömbjei közötti kiegyenlített eredményt jeleznek előre a közvélemény-kutatások a jövő keddi parlamenti választások előtt Izraelben.
Már megkezdte a szavazatok leadását a jövő kedden esedékes, két éven belül negyedszer megrendezett izraeli parlamenti választásokra a dupla borítékkal szavazók egy része, a hivatalos kiküldetésben külföldön élők, valamint a katonák.
A választási bizottság elnöke szerda délelőtt úgy nyilatkozott a katonai rádiónak, hogy Izrael felkészült a különleges „járványszavazásra”, melyben mintegy 500-600 ezer, nehezebben megszámolható, dupla borítékos voksra számítanak a fertőzöttek és a karanténra kötelezettek miatt, valamint mert a zsúfoltság elkerülése érdekében 650-ben maximalizálták az egy választási helyiségben szavazók számát.
A választási bizottság elnöke megtiltotta a kormányzó Likudnak, hogy plakátjain a „Visszatérés az élethez” szlogent használja, amelyet korábban az egészségügyi minisztérium hirdetett, mert álláspontja szerint ennek a feltüntetése a pártoktól független, állami eredményt, a sikeres oltási kampányt egy pártnak, illetve Benjámin Netanjahunak tulajdonította.
A Likud és Netanjahu a sokat vitatott, ellentmondásos járványkezelési kérdések háttérbe szorításával, s a sikeres oltási kampány hangsúlyozásával próbálja megnyerni a választók bizalmát a voksolás előtt.
A választások tétje, hogy ezúttal többséget szerez-e a Netanjahut támogató jobboldali-vallásos tömb, vagyis sikerül-e megszerezniük a százhúsz parlamenti helyből legalább 61-et.
A kormányfő számára különösen fontos a győzelem, ugyanis az általa vezetett tömb hatalomra jutása esetén megszüntetheti az ellene folyó korrupciós pert. Ezt a radikális jobboldali, nacionalista erőket a kneszetbe juttatni szándékozó vallásos cionista párt egyik vezetője, Itamar Ben-Gvir már követelte a Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek nyilatkozva.
Ha folytatódik a per, akkor április 5-től hetente három tárgyalási napot tartanak Jeruzsálemben a körzeti bíróságon, a miniszterelnöknek ezek legalább egy részén meg kell jelennie, s nyilvánosságra kerülnek a tanúvallomások és a bizonyítékok.
A közvélemény-kutatások továbbra is patthelyzetet jeleznek a két tömb között, és minden azon múlik, hogy a választási küszöb közelében álló négy párt közül melyek jutnak be, azok melyik tömböt fogják erősíteni.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!