Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Már I. Ferenc idejében is népszerű volt a tenisz őse

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Fotó: Roger-Viollet/AFP / Albert Harlingue

A Párizshoz közeli Villers-Cotterets hajdani királyi kastélyában már feltárták a múlt számos fontos emlékét, köztük I. Ferenc teniszpályáját is.

A látogatók egy üvegborítás alatt csodálhatják meg annak a pályának a maradványait, ahol a mai tenisz ősét játszották. A játékot egyébként a király és a kor nemes urai is nagyra értékeltek. A játékteret, melynek területe kicsit kisebb, mint két teniszpálya, részben egy nézőknek szánt terület is körülvette. A francia nemzeti régészeti kutatóintézet tudósai 2019 óta dolgoznak a Párizstól mintegy 80 kilométerre fekvő helyszínen, ahol I. Ferenc 1539-ben aláírta a Villers-Cotterets-i rendeletet, amely a latin a francia nyelv kizárólagos használatát írta elő az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. A rendeletre megemlékezve jövőre Villers-Cotterets lesz a francia nyelv nemzetközi fővárosa. Az ásatások során feltárták az orléans-i herceg 18. századból származó fürdőszobarendszerét, és egy középkori kastély, a Malmaison alapjait is. A királyi kastély épületében később idősotthont alakítottak ki, ma múzeumként működik.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink