Nagyvilág
Biológiai TBC-ellenszert fejlesztettek ki kínai és izraeli tudósok
Azt vizsgálják, kiterjeszthető-e a biológiai helyettesítő anyag más antibiotikumokra is.
Kínai és izraeli tudósok kifejlesztették az első biológiai anyagot, mely a kémiai antibiotikum-terápiát helyettesítheti a tuberkulózis kezelésében – közölte a Tel-Avivi Egyetem (TAU). Az új kezelés alternatívát kínál a hagyományos terápiával szemben, megoldva ezzel a hatóanyagoknak ellenálló baktériumok problémáját. „Ez az első alkalom a történelemben, hogy kutatóknak sikerült kifejleszteniük egy »biológiai antibiotikumot« és demonstrálni, hogy az emberi antitestek képesek a hagyományos kémiai antitesteket helyettesíteni” – közölte az egyetem.
A szakértőknek egy-egy sejtből származtatott monoklonális antitesteket sikerült izolálniuk, amelyek megakadályozták a tuberkulózist okozó baktériumok növekedését laboratóriumi egerekben. A humán antitestek proteinek, amelyeket az emberi szervezet természetes módon létrehoz a testnek egy fertőzésre vagy oltóanyagra adott immunválaszaként. A tanulmány sikerén elindulva a kutatók most azt vizsgálják, kiterjeszthető-e a biológiai helyettesítő anyag más antibiotikumokra is, például azokra, amelyek olyan betegségeket kezelnek, mint a tüdőgyulladás vagy a staphylococcus-fertőzés.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója