Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ötezer éves sörfőzdét találtak

Létrehozva:

Fotó: AFP / Egyptian Ministry of Antiquities

Az ókori Egyiptom területén került elő a lelet.

A világ legrégibb, több mint 5000 éves ipari sörfőzdéjét találhatták meg Abüdoszban, az ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen – jelentették szombaton az egyiptomi hatóságok. Az ősi temetkezési helyen az amerikai és helyi régészek által feltárt sörgyárban egyszerre akár több mint 22 ezer liter sört is előállíthattak, hogy azt később a királysírokban végzett kegyeleti rítusok során használják fel. A sör nagy népszerűségnek örvendett az ókori Egyiptomban.

A Kairótól mindössze 450 kilométerre, a Nílustól nyugatra fekvő sivatagban feltárt sörgyárban 8 egységnyi, 20 méter hosszú és 2,5 méter széles termelőegységet tártak fel, ezek mindegyikében 40 nagyméretű cseréptartályt találtak két-két sorba rendezve, amelyek a gabonakeverék és a víz felhevítésére, tehát a sör előállítására szolgáltak. Matthew Adams kutató szerint a sörgyárat azért építhették meg ebben a térségben, hogy sörrel lássák el az egyiptomi fáraók temetkezési kamráin belül tartott királyi szertartásokat. Régészek bizonyítékot találtak arra, hogy a régi egyiptomiak sört használtak áldozati rítusoknál – mondta.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink