Nagyvilág
Az újonnan regisztrált holland esetek csaknem feléért a brit vírusváltozat felel
Információk szerint a holland kormány az általános iskolák újranyitását és a kijárási tilalom feloldását fontolgatja.
Egyre terjed a koronavírus brit változata Hollandiában: két hete még az újonnan feljegyzett esetek harmadáért, a múlt hét folyamán azonban már csaknem a feléért volt felelős az országban – idézte Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter parlamenti beszámolóját a helyi sajtó hétfőn.
A miniszter azt is közölte, hogy a járványterjedést nyomon követő jelentés szerint a brit vírusvariáns legalább 50 százalékkal fertőzőbbnek bizonyul a korábbi vírusnál.
A holland kormány a koronavírus-járvány megfékezésére hozott számos rendkívüli intézkedés mellett a járvány harmadik hullámának elkerülése érdekében nemrégiben este fél kilenctől reggel fél ötig tartó kijárási tilalmat léptetett életbe.
Az illetékes holland közegészségügyi hatóság hétfői tájékoztatása szerint folytatódik a járványhelyzet év eleje óta tartó javuló tendenciája. A múlt hét folyamán átlagosan naponta 4284 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust. Az adat 19 százalékkal alacsonyabb a megelőző héten feljegyzet számoknál. Kiemelték: vasárnap 3714, hétfőn pedig 3280 új esetet jegyeztek fel. A hétfői esetszám a négy hónapja feljegyzett legalacsonyabb napi adat – közölték.
Kórházban jelenleg 2270 embert ápolnak a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Noha a betegek száma mintegy 50-nel magasabb a vasárnap közölt adatoknál, heti összehasonlításban öt százalékkal kevesebbet, mint múlt héten. Közülük 639-an részesülnek intenzív ellátásban. Számuk mintegy hétszázalékos csökkenést mutat. A járvány következtében a múlt hét folyamán átlagosan naponta 67 ember halt meg, 15 százalékkal kevesebben, mint az előző héten. Az illetékes hatóság hétfőn 27 halálesetről számolt be. A járvány kezdete óta Hollandiában 992 084 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal, és 14 108 ember halt meg a Covid-19 betegség szövődményekben.
Helyi sajtóbeszámolók szerint a holland rendőrség a hétvégén csaknem 1600 esetben intézkedett a rendkívüli intézkedések megszegőivel szemben és mintegy 980 esetben szabott ki legalább 95 eurós (mintegy 34 ezer forint) bírságot. Információk szerint a holland kormány az általános iskolák újranyitását és a kijárási tilalom feloldását fontolgatja.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója